Jeges bulit tartanak a siófoki jégpályán vasárnap

A programok ingyenesek, a jégen DJ-szettekre lehet majd csúszkálni, a büfékben pedig forralt borral, teával, lángossal és sült kolbásszal várják a korizásban, fakutyázásban megfáradtakat.

Amióta megnyíltak a Balaton hivatalosan kijelölt jégpályái, a települések igyekeznek mellé hétvégi programokat is szervezni. Földváron például szombaton, Siófokon pedig vasárnap tartanak ingyenes programokkal dúsított Jégvirágos Déli Party-t az Ezüstparton, az Arany János utca végénél található jégpályán. A buli délután két órakor a gyerekek sportversenyével kezdődik, majd három órától egy jégszobrász bemutatót tartanak, amelynek résztvevői jégpoharakból fogyaszthatják a Konyári Pincészet Loliense Cuveé borát. Ezt a bort választották egyébként tavaly augusztus 20-án a 2017-es év Város Borának.

Fotó: Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal

 A jégszobrok között a város szimbóluma, a több mint 100 éves víztoronynak jégből készített mása is felépül. Ha az időjárás is úgy akarja, akkor délután 3 és 4 között még jégvitorlázni is lehet majd, amelyet a Siófoki Vízisportkör Jégvitorlás Szakosztálya biztosítja az ingyenes eszközöket.

A Balaton jegén kijelölt és kedden megnyílt 200x400 méteres jégpálya – ha a csapadék vagy jégviszonyok miatt nem rendelnek el üzemszünetet - reggel 9 óra és délután 17 óra között tart nyitva. Ezen időszakban egészségügyi ellátást is biztosít az önkormányzat pályát üzemeltető cége, a Balaton-parti Kft. A jeget rendszeresen takarítják, biztosítanak illemhelyet, az öltözködéshez pedig sörpadokat tettek ki. A pálya mellett ingyen lehet fakutyát kölcsönözni, és a jéghokisok is találnak majd felállított kapukat a jégen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek