Bátorságséta és éjszakai bobozás a magyar erdőkben

    Bátorságséta és éjszakai bobozás a magyar erdőkben

    "Az időjárás-előrejelzések szerint szombaton és vasárnap is kánikulára számíthatunk, így szerencsés egybeesés, hogy a Múzeumok Éjszakája valamint a Szent Iván-éj miatt akár éjszaka is ellátogathatunk a magyar erdőkbe, hogy a fák hűvösében szerezzünk feledhetetlen programokat. Az állami és magánerdészetek, de a nemzeti parkok is országszerte számos rendezvénnyel várják a látogatókat a természet hűsítő ölén" – írja közleményében az Erdeiprogramok.hu.

    A somogyszobi Mocz és Társa Magánerdészet Kft. erdészeti erdei iskolája például június 24-én, pénteken Szent Iván-éji túrára várja a legbátrabbakat a Vackor Pihenőháznál. „A program nem csak gyerekek szól, azt a felnőttek is élvezni fogják. A túra előtt egy rövid előadással készülünk az éjszakai erdő állatairól, azok hangjáról. Ezután az erdőben bátorságséta következik egy mécsesekkel kirakott úton, elemlámpa nélkül" – mondta el Zsidai Sára, a Mocz és Társa Magánerdészet Kft. munkatársa.

    Június 25-én, szombaton Budapest közelében, Pilisszentivánon, a Duna-Ipoly Nemzeti Park által szervezett erdei sétán vehetnek részt az érdeklődők. A Jági tanösvényt bejárva meghallgathatujk az éjszaka sejtelmes hangjait, és ha szerencsénk lesz, az erdők eleven mécsesével, a nagy szentjánosbogárral is találkozhatunk.

    A Mecsextrém Parkban pénteken, egészen 22:45-ig a dombokat és völgyeket összekötő bobpálya kanyarjait reflektorokkal világítják meg. Mindezek mellett Szent Iván ünnepével kapcsolatos programokkal, tradicionális boszorkányégetéssel, tűzugrással, és tánccal is várják a látogatókat.

    Kaszói kisvasútFotó: Siofok35 / Indafotó

     Szombaton országszerte várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat, amelyhez szintén több állami erdőgazdaság is társult, így erdei programokban nem lesz hiány. A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban például a Pilisi Parkerdő Zrt. által fenntartott Erdő Ajándéka Erdei Iskola jóvoltából interaktív, kilenc állomásból álló erdei élménypálya készül kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum kizárólag erre az éjszakára átalakított kiállítással várja látogatóit egy szafari-tábort megidéző teremmel. A látogatók emellett részt vehetnek tematikus tárlatvezetésen, előadásokon, fegyverbemutatón és kézműves programokon is.

    A Múzeumok Éjszakája programsorozat részeként a Somogy megyei Vadászati és Helytörténeti Múzeum és a vadaspark is tárt kapukkal várja az érdeklődőket. Itt a Szent Iván-éjt tűzugrással ünneplik meg. Csatlakozva az országos akcióhoz, a Kaszó Zrt. ökocentruma is meghosszabbított nyitva tartással, éjszakába nyúlóan várja az érdeklődőket. A Kaszói Állami Erdei Vasút pedig éjszakai kisvasutazásra hív mindenkit, amely után tábortűz és szalonnasütés következik.

    Esti fények LillafüredenFotó: Tajti Krisztián / Indafotó

     Szintén az erdei kisvasút ad éjszakai élményt az Északerdő Zrt.-nél. Az állami erdőgazdaság szervezésében szombaton napközben mozdonybemutató várja az érdeklődőket, míg a Múzeumok Éjszakája különvonat este 18 órakor kezdi el szállítani az utasokat. Lillafüreden az Ökoturisztikai Központot és a Herman Ottó emlékházat, Fazola-kohó megállónál pedig a kivilágított kohót és a Massa Múzeumot tekinthetik meg a látogatók.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!