Új szakasz épült a Tisza-parton a Lappföld-Athén bringaúthoz

Megépült a Tisza jobb parti árvízvédelmi töltésén a Szolnok és Tószeg közötti kerékpárút első, mintegy négy kilométeres szakasza. A kerékpárút az Európai Kerékpárút Hálózat (EuroVelo) Lappföldtől Athénig vezető 11-es útvonalának egy szakaszát alkotja.

 Az új bringaúttal a térségben Poroszlótól a szolnoki Sasi-kanyarig aszfaltozott töltéskoronán tekerhetnek a kerékpárosok, írja az MTI.

Fotó: SzolnokBringa



A beruházással 238 kilométerre nőtt a burkolt töltésszakaszok együttes hossza a Kötivizig területén, amely jelentős mértékben elősegíti az árvízi védekezést és kerékpárútként is használható. A hiányzó, Tószegig tartó mintegy 2,3 kilométeres, külön töltés építését igénylő második szakasz megépítéséhez a jogerős építési engedély rendelkezésre áll, a beruházás megvalósításához szükséges forrás előteremtése után kezdődhet a kivitelezés a közlemény szerint.

A projekt kommunikációját végző szolnoki Szféra-Tisza Kft. tájékoztatta az MTI-t, hogy a beruházás a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) tavaly nyáron átadott, 2,4 milliárd forintos szolnoki árvízvédelmi fejlesztési projekt 350 millió forintos kiegészítésének köszönhetően valósult meg uniós támogatásból.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek