Embert próbáló expedíció indult a világ legnagyobb homoksivatagán át

Embert próbáló expedíció indult a világ legnagyobb homoksivatagán át

A világ legnagyobb homoksivatagát átszelő, 1300 kilométeres expedícióra indult Mark Evans brit utazó az Arab-félsziget déli részén fekvő Ománból Katarba. Azt az utat követi, melyet a szintén brit Bertram Thomas tett meg elsőként 1930-ban a 650 000 négyzetkilométeres, majdnem hét magyarországnyi Rab-el-Hálin, a világ legnagyobb összefüggő homoksivatagán keresztül.

Thomas is a dél-ománi Szalálából indult, útja végén a katari Dohába érkezett meg, 57 napon át volt úton gyalog vagy teveháton, közben leginkább a törzsi harcok és az elégtelen vízkészletek veszélyével kellett szembenéznie.

Az 54 éves Mark Evanst és két ománi útitársát két jármű kíséri, melyek a vizet és az élelmet szállítják, mégis meg kell állniuk minden oázisnál, ahol 85 éve Thomas is időzött.

"A világ egyik leglakatlanabb vidékén vágunk át, azonban számítunk arra a vendégszeretetre, melyben Thomasnak is része volt annak idején. A nyitottság, a melegség és a barátság ugyanolyan, mint hajdan volt" – mondta Evans az AFP-nek az indulás előtt. Hozzátette, hogy nagyobb biztonságban érzi magát a Rab-el-Háliban, mint Nagy-Britanniában.

Az expedícióval – egyebek mellett – fel akarja kelteni az ománi fiatalok érdeklődését sivatagi örökségük iránt, meg szeretné mutatni nekik, mennyit ér a kemény munka és a kitartás.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek