1000 m magasan fekvő bivakszállás kapta a Média Építészeti díjat

    A Galya-kilátó nyerte a Média Építészeti Díjának "Épület" kategóriáját, és a 2015 szeptemberében átadott létesítmény a közönségdíját is elhozta.

     A kortárs magyar építészet legkiválóbb alkotásait díjazta az Uránia Nemzeti Filmszínházban az ország vezető nyomtatott és elektronikus médiájának képviselőiből álló zsűri. A Galya-kilátó „Épület" kategóriában az abszolút győztes lett. A 2015 szeptemberében átadott létesítmény a MÉD közönségdíját is elhozta „Épület" kategóriában.

    A Média Építészeti Díjnak (MÉD) két kategóriája van: épületek és tervek. A két kategóriában két díjért lehetett versenyezni. Az egyik elismerést a média képviselői ítélik oda a legizgalmasabb alkotásnak, a másikat a közönség döntötte el szavazás alapján.

     

    Nézegessen fotókat a nyertes Galya-kilátóról!
    Galéria: Galya kilátó
    Fotó: Tassy Márk / MTSZ

    Az immár 11. alkalommal megrendezett verseny döntősei (köztük a Galya-kilátó tervezői, Kovács Csaba vezető építész és Vass-Eysen Áron építész) a rangos gálaest folyamán látványos prezentáció keretében mutatták be alkotásukat a média képviselőiből álló zsűrinek, akik a nyilvánosság előtt pontoztak, és elmondták a véleményüket az épületről.

    Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott esten egy háromtagú szakmai bírálóbizottság – Bardóczi Sándor tájépítész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Martinkó József építészetkritikus – is értékelte a bemutatott alkotásokat.

     

    WC nincs, de wifi van

     

    Bardóczi Sándor a Galya-kilátóról elmondta, hogy „az egész épület nagyon él abban a környezetben, amibe a tervezői megálmodták" , illetve kiemelte azt az intelligens humort, amely többek között jellemző az alkotás bivakszállásaira: „WC nincs, de Wi-Fi van."

    Martinkó József az épületet védő hálót – amely a fényviszonyok, az időjárás, a látószögek változásától függően látványosan módosul – kedvelte a legjobban, míg Dúll Andrea véleménye szerint a bivakszállások kerek ablakai és hobbitlakokra hajazó ajtói nagyon izgalmasak és inspirálók. A látogatót kíváncsivá teszik. Vajon mi lehet odabenn?

    A médiazsűri elé kerülő 11 épület és terv közül a MÉD „Épület" kategória győztese szintén a Galya-kilátó lett.

    A közönségdíjas terv és épület kiválasztása 2 körös szavazással történt. Az első körben az epiteszforum.hu olvasói választották ki a legjobb 7 épületet és tervet az interneten, amelyen a Galya-kilátó fölényes mennyiségű szavazatot gyűjtött. A 2015-ös a MÉD közönségdíját „Épület" kategóriában a Galya-kilátó nyerte, míg az Urániában összegyűlt közönség személyes szavazatai alapján a „Terv" kategória díját Csaba Zita Zarándokszállása kapta.

     

    "Az egész épület nagyon él abban a környezetben"
    Galéria: Galya kilátó
    Fotó: Gulyás Attila / MTSZ

     

    360 fokos panoráma 1000 méter magasan

     

    A Péter hegyesén álló kilátó eredetileg 17 méter magas tetejére a múltban egy belső, rozsdás csigalépcsőn lehetett feljutni, fent pedig egy kevéssé impozáns vasketrecből nézelődhetett a túrázó.

    A mintegy 80 millió forintból megvalósult felújítás során a kilátót 13 méterrel magasították meg, kívülre pedig két lépcsősor került, az egyik a felfelé, a másik a lefelé haladó forgalomnak. A beléptetőkaput elhagyva 162 lépcsőfokot kell leküzdeni. Akinek ez sikerül, a közel 1000 méteres magasságban lévő tetőteraszról 360°-os panorámában gyönyörködhet.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!