Luxusvonat indult Budapestről Teheránba

Először indult luxusvonat Budapestről Teheránba, a Golden Eagle Danube Express a Nyugati pályaudvarról 70 utassal vágott neki szerdán délelőtt a mintegy 7000 kilométeres, 13 napig tartó útnak Iránig; a több mint kétmillió forintos jegyár ellenére minden jegy elkelt az első útra. Főleg nem magyarok vették.

A luxusvonat indulása előtt a pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője elmondta: hármas együttműködéssel jött létre a rendkívüli vonatút: a Golden Eagle angol utazási iroda, az angol Danube Expressz és a MÁV Nosztalgia Kft. dolgoztak együtt, hogy megvalósulhasson. Az utazásszervezést és a jegyértékesítést a brit utazási iroda végezte, a jegyek 10-15 ezer dollárba - nagyjából 2,4 millió forintba - kerültek, az első útra minden jegy elkelt.

Galéria: Luxusvonat indult Budapestről TeheránbaFotó: Máthé Zoltán / MTI

A 13 veterán kocsiból álló szerelvény Románián, Bulgárián át érkezik meg Törökországba, ahol teherkompra teszik, majd a rakodással együtt 6-8 órás komputat követően az ázsiai oldalon Izmit városból indul tovább Teheránba - írja az MTI.

A 30 fős magyar személyzet - köztük 4 szakács, 6 pincér, 11 utaskísérő - gondoskodik a többségében ausztrál, angol, amerikai és német vendég kényelméről, és a magyar vasúttársaság biztosítja a muzeális értékű járműveket is - mondta Zaránd György. A luxusszerelvények közül kiemelte az Albert Flóriánról elnevezett étkezőkocsit, amelyet idén újítottak és szereltek fel a legmodernebb konyhatechnikai eszközökkel.

Mint mondta, 2015-ben 4 hasonló luxusutat terveznek, amely balkáni útvonalakkal fog kiegészülni, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia, Görögország, Bulgária országait érintve.

Tim Littler, ötletgazda, a Golden Eagle utazási iroda alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy a projekt szervezése évekkel ezelőtt kezdődött, a társaság 25 éve üzemeltet luxusvonatokat egyebek között a transzszibériai vasútvonalon.

Ali Shirzadian Yazd, a budapesti Iráni Nagykövetség első titkára szerint a vonattal utazó turistacsoportnak különleges élményben lesz része, ők lesznek az elsők, akik vonattal juthatnak el Iránba. A közel kéthetes úton a vonat olyan országokon halad keresztül, amelyek egyenként is csodálatos látnivalókkal rendelkeznek - tette hozzá.

Szendrey András, vonatmenedzser azt mondta, hogy a vonatnak extrém körülmények között kell megtennie az utat, nagy magaslatokon át, éjszaka mínuszokban, nappal pedig 40 fokos melegben, az utazás ezért számos műszaki kihívást jelent, különösen, hogy egyes eszközök között előfordul a 60 év korkülönbség. "Műszaki csoda" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az iráni kollégáik értetlenül álltak a több mázsa tüzelő előtt, amit a régi szén és fatüzelésű kocsikhoz kellett.

Beke Marcella, vonatmenedzser elmondta, hogy a vendégekkel a helyi ételkülönlegességeket is megismertetik, mivel a szakácsok az oda-visszaútra szóló menüsort úgy állították össze, hogy az ételekhez helyben beszerzett alapanyagokat is felhasználnak majd. A sajtótájékoztatón kiosztott program szerint a luxusvonatot Budapesttől Lajosmizséig gőzmozdony húzza, Lajosmizsén csikósok állítják meg. Az utasok nem töltik az összes éjszakát a vonaton, Isztambulban például egy patinás szállodában, Izmitben pedig barlanghotelban szállnak meg

Az odaút végén, az iráni oldalon, ahová az éjszakai órákban érkezik a vonat, alkoholt már nem szolgálnak fel. A vendégek számos különleges programon vehetnek részt, megismerkednek Irán kulturális, építészeti, és vallási nevezetességeivel.

A vonat maximális sebessége óránként 120 kilométer. A visszaút több mint 2000 kilométerrel hosszabb, 9500 kilométer; 5800 kilométert Iránban, 12 órát a sivatagon keresztül tesz meg a szerelvény. A vonat november 9-én érkezik vissza Budapestre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek