Egész napon át gyalogolhat a Magas-Tátrában

Augusztus elején egy könnyebb és egy nehezebb teljesítménytúrán feszegetheti bárki a saját határait a Magas-Tátrában. A könnyebb túra is 25 kilométeres, ezért alapfeltétel az edzettség és a magashegyi rutin.

Második alkalommal rendez augusztus 9-én teljesítménytúrát a Magyarországi Kárpát Egyesület a Magas-Tátrában, Zakopane és Ótátrafüred, valamint Zakopane és a Poprádi-tó között. Az érdeklődők ezen a napon két különböző tátrai gyalogtúra közül választhatnak erőnlétüktől függően. A nehezebb túra útvonalának hossza valamivel több mint 40 kilométer, szintkülönbsége 3860 méter, a szintideje pedig 16 óra. A könnyebb túra 25,3 kilométeres, 2880 méternyi szintkülönbséggel és 12 órás szintidővel.

Poprádi-tóVincze Barbara / Travelo

 A nevezési díj mindkét túrára kétezer forint, de ezért cserébe az induló édességet és vizet kap a rajtnál és a célban, továbbá emléklapot, kitűzőt és pólót. A túrára a Magas-Tátrai Barangolások túrával együtt busz indul Budapestről, részletek később a túra honlapján.

A szóban forgó túrák magashegyi túrák, alapvetően szombaton lehet teljesíteni őket, de a szervezők a vasárnapot is nyitva hagyják a vállalkozók számára. Váratlan szélsőséges időjárás miatt eső, hó, szél ellen meleg ruha, (eső)kabát - plusz fejlámpa is - kötelező. Mindkét túra kizárólag gyakorlott túrázóknak ajánlott.

A teljesítménytúra egy előre meghatározott útvonalon rendezett túra, ahol az útvonalon adott időn belül kell végigmenni. Bárki részt vehet teljesítménytúrán, nem kell tagnak lenni semmilyen egyesületnél, de azért létezik egy kifejezetten teljesítménytúrákra szakosodott társaság is, a beszédes nevű Teljesítménytúrázók Társasága.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek