Meg is van Afrika új turisztikai csillaga

A nyugat-afrikai Ghána ambiciózus 15 éves tervet tett le az asztalra a CNN utazási melléklete szerint: meg akarják nyolcszorozni a beutazó turisták számát, és 8,3 milliárd dollárra (2330 milliárd forintra) növelnék a turizmusból származó bevételeket 2027-re.

Nagyágyúkat is bevetettek már e célra, Nana Akufo-Addo elnök vezényletével rendezvénysorozatot szerveztek a fővárosban, Accrában a terv megismertetésére. A ghánai származású sztárok voltak a habok a tortán, így megjelent Idris Elba színész és Naomi Campbell topmodell is.

Ghána tengerpartja.Forrás: Shutterstock/Michael Agbenyegah

Ehhez hozzátartozik, hogy egy szimbolikus dátum miatt most emlékeznek meg a nagyüzemi, Amerika felé tartó rabszolga-kereskedelem elindulásáról, aminek hosszú ideig Ghána volt a központja. Akufo-Addo elnök ezért is hívta meg az elszármazott földijeit, hogy emlékeztesse őket gyökereikre. Ezért 2018 őszétől datálva egyfajta Visszatérés Évét tartanak.

Mindenkit, aki sejti ghánai gyökereit, kvázi hazavárnak, sőt azt sugallják, ne csak turistaként érkezzenek ide, hanem bátran igényeljenek állampolgárságot is. Mellesleg az afroamerikaiak ghánai látogatásának nagy hagyománya van, Malcolm X és Muhammad Ali is elzarándokolt már ide.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek