A frászt hozták a japánokra a sekélyesben kolbászoló szíjhalak

A japánok legendáriuma szerint ha a hatalmasra (ezen belül is irgalmatlan hosszúra, akár 11 méteresre) is megnövő szíjhal feljön a sekélyebb vizekbe, akkor bizony földrengés lesz. Hát feljött pár, és a South China Morning Post szerint rá is jött a hideglelés a japánságra.

Szíjhal.Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Nobuaki Kumagai

Még hétfőn találtak egy halászhálóba gabalyodott, de már döglött, 4 méteres szíjhalat Imizu kikötőjében. Kilenc nappal korábban már felfedeztek két példányt a Tojama-öbölben. Mindezek tehát azért nagy dolgok, mert a szíjhal a mélyebb vizeket kedveli, nem csoda, hogy elterjedt a szörnyeteg kinézetű, egy időben vérengző tengeri kígyónak tartott állatról, hogyha feljön, akkor itt a vész.

 

Jellemző, hogy a hal japán neve – riugu no cukai – azt jelenti: a sárkánykirály palotájának hírhozója.  

Vannak amúgy tudományos elméletek, amik szerint az aljzat közelében élő tengeri lények nagyon szenzitívek a tektonikai mozgásokra, de a tudomány a mostani esettel kapcsolatban inkább nyugtat. Motomura Hirojuki iktiológus professzor elmondta, a szíjhal akkor jön a felszínre, ha betegeskedik, nem tud ekkor már ellenállni az áramlatoknak sem, ezért találják gyakran döglötten őket.

Persze az embereket nehéz tudományos magyarázattal megnyugtatni, a 2011-es iszonyatos, 19 ezer emberéletet követelő földrengésre és szökőárra mutogattak most is sokan a közösségi oldalakon. A megelőző évben ugyanis 9 döglött szíjhalat mosott partra a tenger. Ráadásul a mostani szíjhalhalál által érintett térségben régóta mondogatják, hogy nagy a veszélye egy óriási rengésnek, ami 30 méteres szökőárat okozhat.

Szóval ha Japánban utazunk, ne adjunk feltétlen hitelt a babonáknak, hisz a szeizmológusok szerint sincs bizonyított összefüggés az állati viselkedés és a közelgő katasztrófa között. Inkább figyeljük mindig a hatóságok figyelmeztetéseit, amik Japánban nagyon gyorsan megérkeznek, ha baj van, így életeket mentve.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek