Járja be velünk Petrát, a sziklákból faragott, eldugott ősi romvárost!

Száz méter magas sziklák, egy szűk szurdokban vezető út, kétezer éves barlanglakások, és a vörös homokkő ezer árnyalata napszaktól függő színekben váltakozva. Petra romvárosáról fotót a nyolcvanas évek végén karácsonyra kapott Monopoly játéktábláján láttam először, a jordán romváros birtoklevelét megszerezve pedig pont úgy lehetett a mezőre lépő játékostársaktól sarcot szedni, ahogyan az első században ott élő nabateusok is tették a földjükön áthaladó kereskedő karavánokkal. Ez az ókori arab nép egészen különleges, zárt birodalmat faragott magának a sivatag szikláiból, gondosan elrejtve vízhálózattal teleszőtt oázisát a világ szemei elől. November végén már nemcsak kartontáblán, hanem teljes valójában is láthattam ennek az egykor izgalmasan virágzó birodalomnak a nyomait. Tartsanak velünk most önök is, és lapozgassák végig albumunkat, amit a világ egyik újkori csodájáról, a két karavánút találkozásánál alapított Petráról hoztunk!

 

A tengerszinttől számított 1000 méteres magasságban fekvő Wadi Musa (Mózes völgye) településén található, hatalmas sírtemplomairól és kivételes természeti környezetéről híres Petra régóta izgatja az utazók fantáziájátForrás: Travelo

 

Petra 1985-ben került az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek listájáraForrás: Travelo
A hegyek között megbújó romvárosban 2500 évvel ezelőtt még a nabateus törzs élte mindennapjait, az egykori életterük és sírhelyeik felfedezéséhez ma a látogatóközpont bejáratánál felfügesztett térkép segít útvonalat választaniForrás: Travelo

 

A romvárosba vezető út a mintegy 1200 méter hosszú Szik-szurdokban fut, amelyben a tízemeletes panelházak magasságának megfelelő sziklák olykor olyan közel simulnak egymáshoz, hogy szinte két méterre szűkül a lábaiknál haladó útForrás: Travelo

 

A nabateusok fejlett vízhálózatot hoztak létre, miközben nagyon hittek abban is, hogy a vizet fentről az isteneik küldik, ezért a csatornák közelében szobrokat mintáztak rólukForrás: Travelo

 

Belépők, túrák, programok:

♦ Jegyár: felnőtteknek 50 jordán dínár, 12 év alatti gyerekeknek ingyenes (1 JOD=400 HUF)

♦ Petrát nyolc, különböző nehézségű túraútvonalon fedezhetjük fel (ezekről bővebben itt). Az oda-vissza, összesen 8 kilométeres gyaloglást jelentő főútvonal a legkönnyebb, de például az Áldozati magaslathoz (High Place of Sacrifice) vezető másfél kilométeres út, és a mintegy 800 lépcső megmászását is magában foglaló Kolostorig kialakított köves útszakasz már haladószintnek minősül (Ad-Deir, Monastery). Ide egyébként leginkább a délutáni, már árnyékos órákban érdemes elindulni a főút végét jelző helytől (étteremtől), amikor már nem tűz az ember szemébe a nap az 1,25 kilométeres odavezető szakaszon.

♦ Egy korábbi cikkben kolléganőnk a főútvonalról letérve két másik túraútvonalat is kinézett magának: feljutott az Áldozati magaslatra és a Kolostorhoz is. Húsz kilométeres gyaloglásáról és az ősi romváros bejárásáról szóló élményeit érdemes itt elolvasni!

♦ Ha nem elégszünk meg a pénztárban kapott, legfőbb látnivalókat is bemutató térképpel, akkor részt vehetünk vezetett túrán is. Ennek díja attól függően alakul, hova szeretnénk eljutni. A négy kilométer hosszúságú főútvonal bejárására ezért plusz 50 jordán dínárt kell fizetni, a 6 ill. 8 kilométeres útvonal már 100 dínárba kerül.

♦ Aki nem tud annyit gyalogolni, az felülhet lovaskocsira is, amely a látogatóközpont bejáratától a Kincstárig és vissza, összesen 20 dínárért szállítja két utasát. Leszállás után mindenképp beszéljék meg a kocsissal a visszaindulás időpontját!

♦ Hetente háromszor (hétfő, szerda, csütörtök) esténként 1500 apró lámpással világítják meg a Kincstár előtti területet, ahol egyórás, zenei aláfestéssel tarkított előadásban mesélnek a nabateusok ősi városának történetéről. A Petra by Night eseményre a csapat fél kilenckor indul, és fél 11-re ér vissza a látogatóközpont bejáratához. Ennek díja 17 jordán dínár, tíz év alatti gyerekeknek azonban ingyenes.

♦ A parkot minden évszakban naplementéig kell elhagyni, ez a téli időszakban délután öt, nyáron este nyolc órát jelent – ha az öt kilométeres túrára vállalkoznak, másfél órával zárás előtt érdemes elindulni a főút végén található templomromtól (Qasr al-Bint).

A sziklák nagyobb részét a természet formálta, de sokszor besegítettek ebbe a nabateusok is saját környezetük komfortosabb kialakítása érdekébenForrás: Travelo

 

A szurdok végén a Kincstár gyönyörű, sziklafalba vájt, görög mitológiai jeleneteket is ábrázoló domborművekkel díszített épülete várja az utazótForrás: Travelo

 

Esténként 1500 apró lámpással világítják meg a Kincstár előtti területet, ahol egy órás, zenei aláfestéssel tarkított előadásban mesélnek a nabateusok ősi városának történetérőlForrás: Travelo

 

A mintegy négy kilométer hosszú fő sétaútvonalon több helyen is találkozhatunk portékáikat kínáló árusokkal. A túravezetők azonban felhívják a turisták figyelmét, hogy se követ, se pénzérmét ne vegyenek tőlük; utóbbiak nagy valószínűséggel nem eredetiek, előbbieket pedig egyébként is tilos kivinni a park területéről.Forrás: Travelo

 

A Kincstártól már teveháton folytathatják azok, akik már nem tudnak újabb kilométereket gyalogolni. A hajcsárok "légkondicionált járműként" kínálgatják szolgáltatásaikat.Forrás: Travelo

 

A sivatagi sziklás birodalomban színekből sincs hiány, a sziklák a napszaknak megfelelően váltogatják különböző árnyalataikat. Kattintson a képre, gazdag galéria nyílik belőle!Forrás: Travelo

 

Máris csomagolna?
Nagyon megértjük, Petra különlegesen gyönyörű, és a hangulatát tényleg nehéz visszaadni fotókon. Jordánia fővárosába, Ammánba egyébként a Ryanair hetente kétszer indít közvetlen járatot Budapestről, jegyeket a weboldalukon például január végi indulással, 7200 forinttól kezdődően találtunk. A fővárostól 180 kilométeres távolságra fekvő Petráig a reptéren bérelt autóval 2,5-3 óra alatt lehet eljutni, de indítanak teletaxi mintájára működő minibuszjáratokat is – utóbbi áráról a sofőrökkel mindig lehet alkudni, a fejenkénti 30 dínár (12 ezer forint) reális összeg a helyi idegenvezetőnk szerint.

Az utazáson magyar újságírók egy kis csoportjával a Ryanair és a Visit Jordan meghívására vettünk részt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek