A napnyugta tette sztárrá ezt a japán strandot

Sok pro és kontra érv szól az Instagram szolgáltatása mellett, mi most egy újabb mellette szólót emelünk ki: egy japán partszakaszt. A Guardian cikket szentelt a négy japán fősziget közül a legkisebb, Sikoku egyik strandjának, a Csicsibuga nevűnek.

A lap riportjában megemlékezik arról a sűrűn előforduló Eseményről, amikor emberek tucatjai rohannak le észvesztve a partra, teszik le a tripodokat, monopodokat, állványokat, készítik elő a mobiljukat, fényképezőjüket, a tengerben pózoló lányok instruálják a kamera mögött feszítő barátaikat. Az egész látkép egy Instagram-képpé alakul naplementekor.

Japán a Travelón
Négy évvel ezelőtti japán utunk után írtunk arról, hogy mit nem szabad kihagyni Japánban, mire kell ügyelni az eltérő illemszabályok miatt, és hogy milyen különlegességeket tud kóstolni az, aki nem szereti a szusit. Beszámoltunk meglepő japán szokásokról, és arról is, hogy ezek közül - saját bevallásuk szerint - olvasóink miket vennének át szívesen. Azt pedig, hogy miért kellene ismeretlenekre lövöldözni a kezünkkel Oszakában járva, vagy, hogy hol szerezzük be a szuvenírt, ha nem szeretnénk sokat költeni, már az Oszakai Egyetem magyarul tanuló japán diákjaitól tudtuk meg.

Nem csoda, ha az egy kilométeres homokos strandról nem hallott még senki, a többi nagy sziget ismertsége és megalopoliszai elhomályosítják Sikokut és kis strandjait. Pedig a szigeten is szép szurdokok, vízesések, tengerpart és 88 szent templom található. A turizmus mégis csak az utóbbi években találta meg Sikokut.

A helyi turisztikai szervezet aztán 2016-ban gondolt egyet, fotópályázatot hirdetett, amit az alábbi fénykép nyert meg a naplementével, sima víztükörrel és két játszadozó gyerekkel:

Forrás: Mitoyo Tourism and Exchange Authority

Több egymást erősítő történet következett azzal a csúcsponttal, hogy a japán Jalan nevű utazási iroda az ország top naplemente-bámuló helyévé választotta a Csicsibugát. Idén júliusban és augusztusban így már 50 ezer turista kereste fel a partszakaszt.

A Guardian szerencsére a gyomorra is gondolt a cikkében. Megemlítik, hogy a közelben ehetünk a helyi Szanuki tésztából a sziget 800 éttermének egyikében. Kiemelik Furuta Himát, a japán vállalkozót, aki sokáig Olaszországban élt, onnan hozta át az agroturismo elveit Japánba: megszállhatunk Udon House nevű helyén, elvisz termelőkhöz, etet, itat helyi ételekkel, de az elkészítésükbe is beavat. És mindez egy kőhajításnyira Csicsibugától.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek