Kiderült, hogy hamis holt-tengeri tekercseket őriz a washingtoni Bibliamúzeum

Hamisítvány a washingtoni Bibliamúzeum gyűjteményében lévő holt-tengeri tekercsek egy része - állapították meg német kutatók. Az 500 millió dollárból megvalósult múzeum kollekciójának központi részét képező tekercsek eredetiségét már a múzeum tavaly novemberi megnyitójakor sokan megkérdőjelezték.

Egy német szakemberek által végzett vizsgálat most egyértelműen kimutatta, hogy az intézmény tulajdonában lévő 16 tekercstöredék közül legkevesebb öt hamisítvány. A Kr. e. 3. és a Kr. u. 1. század között íródott holt-tengeri tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr. u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől néhány barlangba a Júdeai-sivatagban, a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán közelében.

Kumrán, ahol megtalálták a tekercseketForrás: Effi Schweizer / Wikipedia

1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn, azóta tudósok nemzedékei dolgoznak a szövegrészletek összeállításán. A tekercsek és töredékek többségét az izraeli régészeti hatóság (IAA) felügyeli, ám 2002 környékén nagy számú új tekercstöredék kezdett rejtélyes módon felbukkanni a piacon, noha a szakértők erősen kételkedtek azok valódiságában. Mint hangsúlyozták akkoriban, ezeket a "leleteket" kifejezetten az Egyesült Államokban élő neoprotestáns (evangéliumi) keresztényeknek szánták, akik hajlandóak nagy pénzeket fizetni a tekercsekért. A szakértőknek a jelek szerint igaza lett: állítólag egy texasi papnevelde és egy kaliforniai egyetem is dollármilliókért vásárolt tekercstöredékeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek