Futótűz pusztít Görögországban - Athén környéke most veszélyes lehet

Gomolygó füst takarta el a napot tegnap Görögország középső térségében, Athén közelében. Az Attika félsziget felett három forrásból kiinduló futótűz sodorta veszélybe a félszigeten élőket és nyaralókat. A villámgyorsan terjedő erdőtűznek eddig ötven halálos áldozata van, és legalább 150 személy sérült meg, de a magyar konzuli szolgálat értesülései szerint magyar érintettje nincs a tűzvésznek - írták az MTI oldalán.

A Kineta nevű üdülővárost is elérte a futótűzForrás: wikipédia / készítette: De la Pkario

A halászok, a parti őrség és a nyaralók kis csónakokon több mint 700 személyt mentettek ki a strandokról és a sziklás területekről, ahova a lángok elől menekültek az emberek. A görög parti őrség közlése szerint legalább tíz, a tengerre kihajózott külföldi turistának nyoma veszett.

Tűzoltó dolgozik Kineta közelébenForrás: AFP/Valerie Gache

Az Athéntól harminc kilométerre található Mati település egyik autópályájára is kiterjedt a futótűz, ahol eddig heten vesztették életüket. A tűz miatt az Athén és Korinthosz közötti autópálya forgalmát ideiglenesen le kellett állítani. A légi közlekedésben is fennakadásokat okozott a gomolygó füst - az athéni repülőtéren hétfő délután a rossz látási viszonyok miatt néhány gép csak késéssel tudott landolni. A tűz a tengerparti üdülőváros, Kineta irányába is gyorsan terjedt. Az embereket a haditengerészet hajóin menekítették ki a helyi strandról.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a tüzet, de az biztos, hogy a lángok terjedését segítette az elmúlt napokra jellemző száraz idő. Az utóbbi napokban 40 fok fölé emelkedett a hőség az ország középső részén, ami súlyos szárazsággal és erős szélmozgással párosult.  A hőhullám miatt – a turisták egészségének megőrzése érdekében – vasárnap már kora délután bezárták Athénban az Akropoliszt is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek