Vir sziget a magyarok új kedvence? Az egyik horvát lap szerint igen

A napokban arról írtunk, hogy kevesebb a turista Horvátországban, de a magyarok száma továbbra sem csökken. Most az egyik horvát hírből az is kiderült, hogy a magyarok idei legnagyobb kedvence a Vir sziget, amely egyébként is sokkal felkapottabb lett idén, mint a korábbi években. Ezt a közeli  üdülőhelyet már csak a szlovénok és a németek szeretik jobban, mint mi, ők állnak ugyanis az első két helyen a horvát statisztikák szerint, amelyben a sziget vendégéjszakáit összegezték – írja a Večernji horvát lap.

A Privlaka híd, amely összeköti Vir szigetet a szárazfölddelForrás: wikipédia / készítette: Andrzej Mlynarz

Akik esetleg még nem jártak itt, azoknak tudniuk kell, hogy Vir egy kis sziget, Dalmácia északnyugati részén, amely homokos és kavicsos, ingyenesen igénybe vehető strandjával és óvárosi hangulatával vonzza a magyar turistákat. A szigetet egy híd köti össze a szárazfölddel, ezért autóval is könnyen megközelíthető. A mediterrán éghajlatot kedvelőknek tökéletes üdülőhely ez a sziget, hiszen a Velebit magas hegyvonulatainak köszönhetően védve van a kontinensről érkező csapadékoktól, így az időjárás szinte egész nyáron napos és forró. Vir nyugati oldalán egy izgalmas luxusapartmant is találnak, a Lanterna világítótoronyban, amely 1881-ben épült. Igaz, a szobák 86 százaléka már foglalt a nyárra, legalábbis a booking.com szerint, de ettől függetlenül, akik szeretik a különleges építményeket, azoknak érdemes kerékpárt bérelni és eltekerni a szigetnek erre a részére is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek