Ne gyújtson tábortüzet, és ne dobjon el égő csikket Montenegróban!

Három napja még arra figyelmeztettük a Balkánra induló turistákat, hogy vigyenek magukkal meleg holmit az útra, hiszen egy hidegfront vonult végig a térségen. Pár napon belül azonban visszatér az egészen forró nyár, ami minden évben komoly tűzveszélyt jelent Montenegróban. Tavaly egyébként a dél-dalmáciai Makarska riviéra közelében pusztító erdőtűzektől volt hangos a nemzetközi sajtó, akkor 800 turistát kellett kiköltöztetni  a gyorsan terjedő tűz miatt a hotelekből.

Perast szigetei a Kotori-öbölbenForrás: Wikipédia / készítette: Epiq

Ezúttal arra kérik a Montenegróba érkező turistákat, hogy semmiképp se gyújtsanak tüzet nyílt terepen, és az égő cigaretta csikkeket se dobálják el, mert mindkettő könnyen vezethet erdőtűzhöz - figyelmezteti olvasóit a Blic szerb napilap. A nyárra jellemző szárazságban pillanatok alatt terjed a tűz. A napokban ráadásul már 30 Celsius fokot várnak, ezért megkezdték az előkészületeket az érintett térségben. Jelenleg hatszáz tűzoltó, 190 tűzoltó autó, három repülő és három helikopter áll készenlétben. 

A főszezonban idén is rengeteg turista érkezik a térségbe, közöttük sok a magyar nyaraló is. Ez pedig részben a barátságos szállásáraknak is köszönhető.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek