Görög szigetek másképpen

    Ha Görögországba terveznek nyaralást, van egy jó hírünk, elég nehéz elrontani. Az ország mindegyik területén és szigetén találnak olyan sportolási, kirándulási és gasztronómia lehetőségeket és ajánlatokat, amiket ajánlott kipróbálni. Éppen ezért nehéz egy olyan listát összeállítani, amin minden rajta van, hiszen minden utazó más miatt szereti Görögországot. Mi most a kevésbé ismert, vagy látogatott helyszínekből merítettünk. Íme a legérdekesebbek.

    Bibliai kapcsolat

    Pátmosz erősen az élmezőnyben van, ha arról van szó, hogy melyik görög szigetnek van a legszebb központi falucskája, vagyis a Chora. Pátmosz szigetén ezt a falut a Szent János apostolnak és evangelistának szentelt monostor köré építették. A szentről a mai napig az a hír járja, hogy itt ezen a szigeten vetette papírra a Jelenések könyvét.

    Pátmoszi csendéletForrás: Shutterstock

    A falut és a környező vidéket érdemes meglátogatni júliusban, amikor itt tartják a Pátmoszi Nemzetközi Filmfesztivált, illetve augusztusban, mikor az Egyházi Zenei Fesztiválra kerül sor. Ilyenkor felpezsdül a vidék és mindenki a legszebb arcát mutatja. De a művészeti fesztiválokon kívül a nagyszabású sportesemények is részei lettek a nyári programsorozatnak. A találó nevű Pátmoszi Jelenések sportversenyen a versenyzők futásban és nyílt vízi úszásban mérhetik össze az erejüket 2018. július elsején.

    De Pátmosz szigete nem csak azoknak tökéletes úti cél, akiknek mindene a mozgás, azok is találnak megfelelő elfoglaltságot, akik pihenni és nézelődni szeretnének. Az olyan egyedi és csodaszép strandok, mint például Lambi és Psili Ammos partjai tökéletesen megfelelnek erre, valamint a közeli és teljesen lakatlan Marathi és Arkoi szigetek is, amiket szintén érdemes felfedezni.

    Túrázók paradicsoma

    Szifnosz az Égei-tenger középső részén található Kükládok szigetcsoport egyik szigete. Domborzata és gyönyörű, de eldugott falvai megkívánják a túrabakancsot és a flip-flop papucsot is. Ezeket akkor érdemes bepakolni a bőröndbe, majd a hátizsákba, ha nekiindulnak a „Sifnos Trails" nevű útvonalhálózatnak, amit az elmúlt pár évben építettek ki a szigeten. Száz kilométeres hosszával jelenleg ez a leghosszabb túraútvonal az Égei-tenger vidékén. A vonal 19 különböző és jelzett gyalogúttal rendelkezik, melyek közül mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Bármelyik mellett is döntenek – a könnyebb és a nehezebb utak is – útközben láthatnak látszólag elfeledett kápolnákat, ősi szentélyeket, csöndes kis falvakat, tipikus farmházakat és persze olajfa ültetvényeket. A látványt pedig mi más kerekítené le, mint a sziklapárkányon túli tenger csillogása. Hogy a lehető legtöbbet hozhassanak ki a turisták Szifnosz remek túraútvonalából, sok hotel túrabarátként rendezkedett be; tápláló ebédet és vacsorát, illetve túrafelszerelést és térképeket kínálva a vendégeknek.

    SzifnoszForrás: Shutterstock

    A sziget a családokra és a gasztro fanatikusokra is gondolt, így a hívogató éttermek és tavernák mellett, szeptemberben három napon keresztül várja a gasztrofesztiválok szerelmeseit is. A nagyszabású Nikolaos Tselemedes Kükládok Gasztronómiai Fesztivált minden évben megrendezik.

    Időutazás Szantorini múltjában

    Milyen lehetett a kozmopolita Szantorini 50 évvel ezelőtt? Olyan, mint amilyen apró testvérszigete, a szintén vulkanikus Therasia most. Ezen a nem túl sűrűn látogatott szigeten összesen 250-en élnek és nyáron is csak egy két turista látogat ide egy hajókirándulás alkalmával Szantoriniről. Tehát nem sokan tudnak arról, hogy ennek a szigetnek micsoda látnivalói és mennyire nyugodt hangulata van. Séta közben felfedezhetnek kőbe vésett falvakat, apró templomokat, vésett teraszos ültetvényeket és olyan kilátópontokat, ahonnan megismételhetetlen látványt láthatnak.

    Ugye, mintha Szantorini lenne? Majdnem! Ez Therasia egyik öble, a háttérben a nagy testvér, SzantoriniForrás: Shutterstock

    Therasia nem szeretné, ha akkora tömegek jelennének meg a partjain, mint Santorini szigetén; vagyis saját magát úgy pozicionálja, mint egy menedékhely és ennek megfelelően magasabb árkategóriás szállásokat is találhatnak itt. Ilyen például a Perivolas Hideaway nevű boutique vendégház, mely teljesen belesimul az erdős, sziklás környezetbe és csak hajóval vagy helikopterrel lehet megközelíteni. Bár a helyszín nem nagy, korábbi vendégei annál híresebbek, Brad Pitt és Angelina Jolie évekig visszajártak ide.

    A művészek kedvence - aktív vulkánnal

    Ezt az Égei-tengeri szigetet elsősorban vulkánja miatt ismerhetik, mely egyike azoknak a görög vulkánoknak, amik jelenleg is aktívak. A sziget szinte teljesen kikerülte a hirtelen infrastrukturális fejlesztéseket és megtartotta autentikusságát. Így pedig szép lassan a művészek és kreatív vénával megáldott utazók kedvelt úti céljává vált.

    Niszirosz hegyi falva, EmborioForrás: Shutterstock

    Ha ide utaznak, akkor sétálhatnak egyet a vulkán termálvizes krátereiben, elveszhetnek a város hófehér házacskái között, meglátogathatják az Égei-tenger vidékén legjobb állapotban megmaradt erődítményeket, és akkor még nem is beszéltünk a Városi Fürdőház kellemes termál forrásairól, ahol akár fél napot is el lehet tölteni.

    Bár azt mondtuk, hogy Niszirosz nem engedett a feleslegesnek vélt fejlesztéseknek, egy projekt azonban mégis megvalósult a szigeten. A Sterna Art Project, az Emborio nevű képeslapra illő falucska velencei stílusú villájában kapott helyet. A Sterna non-profit szervezet kiállításokat és workshopokat szervez a helyi és az ide látogató művészek számára. Illetve nyaranta örömmel várja azokat a turistákat is, akik szeretnének belekóstolni a sziget művészetébe és kipróbálnák a kerámia készítést vagy éppen a tradicionális nisziroszi hímzés mikéntjét.

    Borok és filmfesztiválok szerelmeseinek

    Az eddig bemutatott szigetek közül talán Kefalonia a legismertebb. A Jón-tenger térségének legnagyobb szigete lenyűgöző strandjairól, dús erdőiről és filmforgatási helyszíneiről ismert; itt forgatták például a könyv alapján készült Corelli kapitány mandolinja című filmet. De a sziget azért többet tud mutatni ennél. Legújabb fejlesztése például az a bortérkép, ami 2017 nyarán készült el, és már rögtön a repülőtéren magunkhoz vehető.

    Ilyen tavak is akadnak KefalóniánForrás: Shutterstock

    Mint pár éve Badacsonyban, úgy itt Kefalonia szigetén is összefogtak a borászcsaládok generációi és együttes erővel elkezdték promotálni a sziget bortermő vidékét és az itt készült legjobb borokat, mint amilyen a Robola. De a borkóstolásokon már túlmutatnak az elképzeléseik. A Haritatos Borászat, mely egy 19. századi vidéki kúriában rendezkedett be, zenei esteket és nyaranta open-air mozi és bor esteket tart a kertben.

    A filmvetítések támogatója a SeaΝema Open Air Film Festival, ami az elmúlt három évben nagy sikernek örvendő ingyenes vetítéseket szervezett Kefalonia legszebb strandjain, közvetlenül a tenger mellett, a legsikeresebb filmekkel a vásznakon. Az idei fesztivált 2018. július 30. és 2018. augusztus 2. között rendezik meg.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!