Mostantól aludni is lehet Japán több száz történelmi templomában

 A szigetország megnyitja a látogatók előtt sok-sok népszerű templomát, hogy még emlékezetesebb élményekkel térhessenek haza. Az új szolgáltatást nemrégiben jelentették be.

A projekt kezdetben száz templommal indul, 2018. július 18-án – írja a Lonely Planet News. A Terahaku nevű szolgáltatáshoz egy online platform is kapcsolódik, melyen keresztül az utazók kereshetnek és foglalhatnak is az adatbázison keresztül. Japán egyik legkülönlegesebb temploma, a "nemzeti kincs" rangra emelt Mii-Dera templom is megnyitja kapuit az ottalvók előtt. A tervek szerint a projektet három éven belül ezer templomra terjesztik ki. 

A Mii-dera templom hangulatos kertjeForrás: Shutterstock

Ráadásul a program a Booking.com-mal és az Airbnb-vel is együttműködik, hogy több nyelven is elérhető legyen. A Terahaku projekt egy új jogszabály miatt jöhetett létre, mely lehetővé teszi a magánházak és -lakások kiadását. 

Ami a legjobb, hogy a turisták nem csupán alhatnak ott, de részt vehetnek a templom életéhez kapcsolódó tevékenységekben is, többek között meditációban, szútrák kézzel írott másolásában vagy a reggeli szertartáskban, és kipróbálhatják a templomokra jellemző vegetáriánus konyha ízeit is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek