Phuket okosbuszokkal kényezteti a turistákat

Mostantól nagy hasznos szolgáltatást vehet igénybe a Phuket szigetre látogató: az útjára indított "okosbuszok" a sziget nemzetközi repülőteréről ötven, a turisták körében népszerű helyen állnak meg.

A "kék út" elnevezésű útvonal a sziget déli részén a reptértől Rawaii Beach-ig szállítja az utasokat. Az 56 kilométeres út során a legnépszerűbb szálláshelyeknél áll majd meg a busz – írja a Lonely Planet News. A sziget, mely mindig is nagyon népszerűnek számított, eddig nem rendelkezett értelmezhető tömegközlekedéssel, és a helyi önkormányzat ezen próbál most változtatni.

Kamala Beach: az egyik megállóForrás: Flickr.com

A dugók miatt az út a reptérről általában egy-két óra az üdülőhelyekig. A sziget vezetése a Mercedes vadonatúj buszai mellett döntött, melyek műszakilag megbízhatóak és a rakterük is nagyobb, mint a hasonló kategóriájú buszoknak. Ráadásul olyan extrákkal is fel vannak szerelve, mint GPS, CCTV kamera a buszban, wifi, USB-port minden ülés mellett, és lift a mozgáskorlátozottak számára a lépcsőnél. 

Reggel 6 és este 8 között harminckét járat közlekedik majd, és nagyjából 2-3 óra alatt teszik majd meg a teljes utat, forgalomtól függően. A viteldíj 50 thai baht (kb. 400 forint) és 170 thai baht (1400 forint) között mozog majd, melyek Visa és Rabbit x Phuket Smartcard segítségével is ki lehet fizetni. Utóbbit a fedélzeten is árulnak majd 300 bahtért (kb. 2400 forint) - ez utóbbi kártyán található összeggel más szolgáltatóknál és üzletekben is lehet a szigeten kedvezményesen fizetni. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek