Pálmafás szigeten házasodna? Esküvőszervezők meséltek, mire figyeljen

Vigye vagy a helyszínen bérelje a ruhát a menyasszony? Milyen iratokat kell beszerezni az utazás előtt? Miért jobb, ha az egyházi ceremóniát itthon tartjuk? És mekkora vagyonunkat kell beáldozni egy tengertparti, mezítlábas, rózsakapus esküvőért? Ezekről kérdeztük egy szigetes esküvőket szervező cég tulajdonosát, és egy olyan utazásszervezőt, aki mióta a szertartásvezető képzést is elvégezte, tudja, hogy "az esküvők világa nem csak a 20 éveseké".

 

A paradicsomba is esküvőt szervező

Pintér Zsófi 1990 szilveszterén kísérte élete első csoportját Ciprusra idegenvezetőként, a következő évben már egy ismerős német pár esküvőjét szervezte. Tíz évig élt a szigeten, itt járt főiskolára, majd utazási irodában, tolmácsként és egy helyi légitársaságnál légiutaskísérőként dolgozott. A kétezres évek elején hazaköltözött, hogy összerakja saját rendezvény- és esküvőszervező cégét – ma pedig már főleg Ciprusra, Szantorini szigetére és Máltára szervez ceremóniával egybekötött nászutakat. 

Forrás: Simon Teodóra

Azt mondja, a helyi jogszabályok és a beszerzendő okiratok miatt valamivel komplikáltabb egy külföldi esküvőt összeállítani, és néha bizony számolni kell egészen logikátlannak tűnő helyzetekkel is. "Máltára például már évek óta szervezek esküvőket. Tavaly azonban, miután már kiküldtem hat pár esküvői anyagát, azt kérték, hogy szerezzem meg az okiratoknak a magyarról angolra fordítását végző Országos Fordítóiroda jogosultságát arról, hogy az intézmény dolgozói tényleg tudnak angolul. Korábban sosem kértek ilyet, de megoldottuk".

Papírok, amiket előre kell intézni
Bár ez országonként eltérő lehet, általánosságban elmondható, hogy egy érvényes házasságlevél megszerzéséhez a visszautazás dátumától számított minimum hat hónapig érvényes útlevél vagy kártyás személyigazolvány szükséges, mellé a pár 3-6 hónapnál nem régebben kiváltott eredeti születési anyakönyvi kivonata, és mindkettejüknek a Központi Okmányirodában kiállított nőtlen, hajadon vagy elvált családi állapotot igazoló okirat szükséges. Minden okiratról hiteles fordítást kell készíttetni, és mindet egy Apostille pecséttel kell ellátni, amit a Külügyminisztériumban lehet beszerezni - okmányonként 5500 forintért. A kint kapott házassági levelet azonban itthon honosíttatni kell.

A ciprusi házasságkötési törvény azonban azt is kimondja, hogy a párnak esküvőjük előtt legalább három napot el kell töltenie az adott városban, ahol a házasságkötést szervezik. Ezzel érdemes számolni a programok megtervezése előtt, ami egyben arra is jó, hogy a nagy izgalmak előtt akklimatizálódjanak, körbenézzenek a helyszínen, és átbeszéljék a szervezővel az utolsó részleteket. Zsófi legalábbis mindig kiutazik a párral, a ceremónia teljes napját velük tölti. Azt mondja, egy sziget helyszínei közül a homokban felállított virágkapu előtti, mezítlábas esküvő legalább olyan népszerű, mint a meleg fuvallattal felszerelt, gyönyörű panorámás sziklaszirt. Ugyanakkor, ha valaki násznéppel utazna, akkor például a szállodák saját teraszaikat vagy kerti pavilonjaikat ajánlják a ceremóniához, és ennek megfelelően rendezik be aztán a vacsorához, és az azt követő bulihoz is.

Forrás: Vas Gergely

Zsófi tapasztalatai szerint a párok az esküvői ruhát általában varratják vagy az itthon bérelt darabot viszik magukkal, de a helyszínen már nem töltik az időt ennek keresésével és próbálgatásával. És bár így tényleg olyan ruhában állnak az oltár vagy anyakönyvvezető elé, amilyet megálmodtak maguknak, az utazás teljes idejére szóló ruhabérleti díjjal, a rá kötött biztosítással és repülőn az extra poggyásszal is kalkulálniuk kell. 

Egy hétnapos ciprusi, két főre szóló esküvői alapcsomagnál, amelyben a repülőjegy és a szállás ára is benne van, nagyjából 600 ezer forinttal kell számolni, de külön igényektől függően ez az összeg akár 900 ezer forint is lehet. Mert például amíg az alapcsomag egy háromcsillagos szállodai szobát tartalmaz reggelivel, addig az extrákkal bővített csomagba már az 5 csillagos, félpanziós ellátás is belefér. Különleges csomagtartozék lehet pl. a smink, a fodrász, a torta, a pezsgő, a csokor, a fotós, a videós, és az is, ha ha valaki drónfelvételeken is szeretné viszontlátni az élményeit. Ha pedig egyházi ceremóniát is kér a pár, akkor még mélyebben kell a zsebükbe nyúlni - ennek egyébként az engedélyezési eljárása is bonyolultabb a polgári esküvőnél. Ezért még mindig az a gyakoribb, hogy a pár itthon, a családdal együtt tartja a templomi esküvőt, utána pedig a nászúttal kötik össze a tengerparti esküvős ceremóniájukat.

"A legjobb szakmám van: emberekkel foglalkozom az esküvőjük és a nászútjuk alatt, akik boldogok, vidámak, és ehhez részben én segítem hozzá őket. Hálás vagyok, hogy ez a feladatom."Forrás: Vas Gergely

"A párok többsége kezd rádöbbenni, hogy egy külföldi esküvő maradandó élmény, egybe lehet kötni a nászúttal, és még mindig kedvezőbb áron van, mint egy itthoni esküvő. Profi magyar fotósokkal dolgozom együtt, akik örök élményt nyújtanak a pároknak azzal, hogy velem együtt kísérik végig a napjukat" - utalt egyben arra, hogy cégével mindig úgy szervezik ezeket az utazásokat, hogy ne csak az esküvői helyszínen készüljenek fotók, hanem a szigetről is, ezért pl. egy ilyen csomag része a kirándulással egybekötött fotózás is. 

A szertartásvezető esküvőszervező

"Egyszer a kedvenc főnököm úgy küldött hozzám egy külföldi esküvői utat kereső párt, hogy én vagyok az, aki annyira szereti a munkáját, hogy már csak az hiányzik, hogy össze is adjam őket. Jó ötletnek tűnt!" - ezt már Fodor Nikoletta, a Tensi Holiday utazásszervezője mondta, aki munkája mellett egy éve végezte el a szertartásvezető tanfolyamot, amire azóta egy kisvállalkozást alapított saját weboldallal, közösségi- és YouTube videocsatornával. Szerinte a külföldi esküvők világa ma már nem csak az utazás és a programok megszervezéséről szól. Mert amíg 10-15 évvel ezelőtt egy pár a részleteket szinte csak az érkezéskor tudta meg, és több dologról is ott a helyszínen döntött, addig ma már esküvő koordinátori és szertartásvezetői gyakorlatra is szükség van. "Néha abban is segítség kell, hogy milyen fogadalmat mondjanak egymásnak kint - és ez már nem az a klasszikus utazásszervezői feladat."

"A szertartás minden részletéről tudni akartam. Hogy az összes lehetőséget ismerve minél kerekebbé tudjam varázsolni számukra azt a bizonyos megismételhetetlen pillanatot."Forrás: Nixiceremony.hu

Egy szertartásvezető képzésen például nemcsak a vonatkozó hazai törvényekről, az anyakönyvi hivatal szerepéről és az esemény levezetéséről tanulnak, de kiderül az is, hogy tud-e valaki szépen artikulálva, megfelelő tempóval és hangerővel beszélni a ceremónia közben. "Számomra ez mind fontos. Kiváncsi voltam, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e erre. De a szertartás minden részletéről is tudni akartam, hogy még pontosabban mérhessem fel a párok igényeit, és az összes lehetőséget ismerve minél kerekebbé tudjam varázsolni számukra azt a bizonyos megismételhetetlen pillanatot" - fogalmazott Nikoletta, miközben hozzátette, sosem használ sablon köszöntőt, mindenkihez egyedi szöveget ír, és bár egyelőre csak itthon ad össze párokat, nem tartja lehetetlennek, hogy egyszer külföldön is ezt teszi majd.

Addig pedig építgeti személyes márkáját, és itthonról szervezi az esküvőket egzotikus szigetekre, filmes helyszínekre, vagy ha kell, a dzsungel közepébe. Legutóbb a P.S. I Love You néhány jelenete ihletett meg egy párt, akik azt kérték, hogy Írországba szervezzen nekik egy esküvőt - persze az úti tervbe illesztve a hidat - ahol Holly és Gerry először találkozott - és a dublini kocsmát is, amelyben Gerald Butlert pengetni is láthattuk.

Ceremóniára felkészülve a Maldív-szigetek egyik kisebb darabjánForrás: Nixiceremony.hu

Az itthon vagy külföldön tartani az esküvőt dilemmája is gyorsan eldől az olyan esetekben, amikor egy családról kiderül, hogy valójában annak több tagja is legendásan nehezen viseli egymás társaságát. Niki szerint sokan vagy ezért döntenek a külföldi esküvő mellett, vagy azért, mert a pár egyik felének már volt egy előző esküvője, és kényelmetlenül érezné a nagy felhajtást maga körül. Mások pedig egyszerűen úgy gondolkodnak, hogy abból a pénzből, amit a hazai násznépre költenének, ketten is elutazhatnak egy igazi, tengerparti álomesküvőre.A görög szigetekre például két főre 600 ezer forintból is kihozható egy esküvő repülőjeggyel és szállással együtt, de egy-másfél millió forintért már Mauritius, a Dominikai Köztársaság vagy Barbados szigetére is találni ilyen utakat, ezekben pedig már a szállodaláncok ingyenes esküvői csomagja is benne van.

Niki a párokkal két-három alkalommal találkozik személyesen, azt mondja, ennyi idő elég arra, hogy kitalálják, mit szeretnének. De akik vidéken vagy eleve külföldön élnek, csak skype-on jelentkeznek be hozzá, így őket például - az útlevél képeket leszámítva - csak az esküvői fotókon látja először. Ahogy átadja vagy kérés esetén postázza az utazási dokumentumokat, többször nem találkoznak, de probléma esetére az irodának van egy ügyeleti száma, ami éjjel-nappal hívható. "Amikor a nagy nap elérkezik, valahogy mindenkinek kicsit megremeg a lába. Van, aki annyira izgul, hogy vele kintről is tartjuk a kapcsolatot az olyan apróbb részletek miatt, hogy hol lesz a fotózás, mikor megy értük a transzfer, de van, hogy a hosszabbításban kell segíteni nekik."

Egyik legemlékezetesebb fotója egy középkorú párról, akiknek a 25. házassági évfordulójára szervezett egy megerősítő szertartást Saint Lucia szigetéreForrás: Nixiceremony.hu

Facebook-oldalán egy pár legutóbb a Maldiv-szigeteki tengerpart homokjába rajzolt szíves fotóval köszönte meg munkáját, egy másik pedig arról posztolt idővonalára, hogy bár senki nem láthatta, de hárman tértek haza a nászútról. "Azt sem felejtem el sosem, amikor egy pár Kubába indult az esküvőjére, bőröndben a varratott ruhával, és akkora hó volt, hogy mire elérték a bécsi reptéret, a járatot lekésték. Ezért visszafordultak, mert közben foglaltunk nekik egy Budapest–Bécs járatot, a bécsi reptéren pedig a légitársaság átfoglalta őket egy másnap induló járatára, így 1 nap késéssel mégiscsak Kubában landoltak. És persze vannak a meglepetés esküvős történetek. Például volt egy olyan pár, akiknél nemcsak a meglepetés leánykérés zajlott külföldön, de a vőlegény még a ruhát is megvette titokban, és másnap meg is volt az esküvő. Szerencsére sok szép történet van, a korosztály pedig egyre vegyesebb. Már nem csak a 20 éveseké az esküvők világa!"



Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek