Egy újabb ingyenes indok Bécsre az idén, ha művészetrajongó

Ingyenes kiállítással folytatódik a „Bécsi Modernizmus 2018" című jubileumi programsorozat a zenei irányzat képviselőinek tiszteletére. A Zene Háza „Bécsi modernizmus – Egy új zenei korszak" című kiállításán Arnold Schönberg és tanítványainak munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók február 22-től.

Mint korábban hírül adtuk, Bécsben kiállítássorozat ünnepli a szecesszió századik születésnapját, melynek keretében az év során több helyen is tárlatokat láthatunk, ráadásul egész tavasszal látogatható az a tárlat is, mely Bécsi Akvarell címmel a vízfestészet legjobb alkotásait mutatja be az Albertinában. Most ajánlunk még egy programot, amivel érdemes a fentieket kombinálnia, ha művészetrajongó.

Forrás: Hanna Pribitzer

A bécsi modernizmus zenei irányzatának osztrák képviselője, Arnold Schönberg nagyívű munkásságával a zenetörténet egyik legradikálisabb törését idézte elő. Az apai ágon zsidó-magyar gyökerekkel rendelkező komponista műveit a századforduló közönsége többnyire ellentmondásosnak érezte, előadásait kifütyülték, zenei tevékenységéért pedig csak utólag kapott nagyobb megbecsülést. Későbbi sikereihez a különleges autodidakta tehetsége és a szorgalma segítette hozzá, melyből számos világhírű zenemű született meg, mint peldául a Megdicsőült éj című vonósszextett, vagy a zsidó vallási gyökerekhez tudatosan visszanyúló vallásos zene, a Mózes és Áron című opera. A művészt a tizenkét hangú kompozíciós technika atyjaként – Schiele, Klimt és Wagner mellett – a bécsi modernizmus úttörőjeként tartják számon a mai napig.

Forrás: Hanna Pribitzer

A „Bécsi Modernizmus 2018" jubileumi programsorozathoz a bécsi Zene Háza (Haus der Musik) egy időszaki kiállítással csatlakozik, melyet a fedett belső udvaron alakítottak ki. A tárlaton a radikális zenei változásokat képviselő Arnold Schönberg és tanítványai, Anton Webern és Alban Berg korszakalkotó munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók. A „Bécsi modernizmus – Egy új zenei korszak" című kiállításon az érdeklődők emellett a századfordulós klasszikus zene fogalmának átértékelődését is végigkövethetik. A tárlat 2018. február 22. és október 7. között ingyenesen látogatható.

További információkat a honlapon talál.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek