Ideiglenesen lezárják a thai strandot, ahol a Partot forgatták

A 2000-ben forgatott Leonardi diCaprio film színhelyét le kellett zárni a turisták elől, mivel egyszerűen túl sokan látogattak ide, ezzel veszélyeztetve az élővilágot.

Bár a film már nem mai darab, a Maya Bay népszerűsége a közelmúltig töretlen volt a látogatók körében. Olyannyira, hogy a Koh Phi Phi Leh szigeten található öblöt a hatóságok három hónapra lezárták a látogatók előtt. A korlátozás júniustól szeptemberig lesz érvényben – írja az Independent.

Az a sok csónak mind turistát hozott a Maya Bay-beForrás: Flickr.com

Az öböl naponta ötezer (!) látogatót fogad, főként Krabi és Phuket szigetekről, melyek maguk is alig bírják a turistaáradatot. Thaiföldön a turisták száma az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt, 2017-ben 35 millióan voltak kíváncsiak az ázsiai országra. Mivel az elkövetkező években is növekedés várható, egyre nagyobb a nyomás a hatóságokon, hogy lépéseket tegyenek a természeti környezet megóvása érdekében.

A nagyszámú látogatók veszélyt jelentenek a korallokra, hiszen a testükről a vízbe oldódó naptej károsítja a vízi élőlényeket. Nem ez az egyetlen hely a világon, ahol ez problémát jelent, Hawaii kormánya azt fontolgatja, betiltja a partokon a kémiai fényvédők használatát. A Maya Bay három hónapot kap, amikor fellélegezhet, bár a szakemberek szerint a legjobb megoldás az lenne, ha végleg lezárnák. Ez azonban nem lehetséges, hiszen Thaiföld gazdasága nagymértékben támaszkodik a turizmusra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek