Eurostar indul Amszterdamból Londonba

Közvetlen nagysebességű vonatjáratot indítanak április elejétől Amszterdam és London között - jelentette be a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság.

A tájékoztatás szerint kezdetben napi két járatot indítanak.

A szupergyors vonat már Amszterdamba is közlekedik.Forrás: J D RAY/J D Ray

Az út várhatóan 3 óra 40 perc lesz Londonból Amszterdamba, visszafelé azonban 30 perccel tovább fog tartani a Brüsszelben beiktatott útlevél-ellenőrzés miatt. Erre azért van szükség, mert a szigetország nem tagja a belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást lehetővé tevő schengeni rendszernek.
Mint a vállalat közölte, ideiglenes intézkedésről van szó, amíg meg nem születik az egyezség a brit és a holland kormány között arról, hogy még Hollandiában elvégezhessék az iratok ellenőrzését. Ez 2019 végére várható, addigra kiépítik a szükséges infrastruktúrát Amszterdamban és Rotterdamban.

A hivatalos statisztikák szerint a légiutasok száma évi négymillió körül van a két város között.
A Eurostar az 1994-es indulása óta London, Párizs és Brüsszel, illetve több köztes francia és belga célállomás között közlekedteti 300 kilométer/órás sebességgel haladó szuperexpresszeit a Csatorna-alagúton keresztül.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek