Ezekért utazzon 2018-ban Ausztriába!

Visszatérnek a rómaiak, a modernizmus és a Csendes éj jubileumot ünnepel, a múzeumok és az új éttermek pedig megtelnek kultúrára és finomságokra éhes látogatókkal. Ausztria annyi programmal készül 2018-ra, hogy még a legjobbakat is nehéz lenne felsorolni, de egy párat azért mégiscsak  kiemelnénk.

Kétszáz éves Csendes éj!

Még jócskán benne vagyunk a télben, úgyhogy kezdjünk is rögtön a híres karácsonyi dal, a Csendes éj! Szentséges éj! jubileumával. Az első alkalommal 1818-ban Salzburg tartományban található Oberndorf templomában előadott szerzemény keletkezésének 200. évfordulóját ünneplik szerte Ausztriában. Bár Joseph Mohr segédlelkész írta a dal szövegét, és Franz Xaver Gruber segédtanár szerezte hozzá a zenét, mégis Carl Mauracher orgonaépítőnek köszönhető, hogy a dal világhódító útra indult egy vándorénekes repertoárján keresztül.

Az oberndorfi Csendes éj-múzeum és emlékkápolnaForrás: Gakuro / Wikipedia

2018-ban azok a települések, amelyek szorosan kapcsolódnak a dal történetéhez, speciális tárlatokkal, idegenvezetésekkel és rendezvényekkel várják az érdeklődőket, hogy bemutassák a különleges dal történetét és jelentőségét. Az egyik legszebb helyszín ahova érdemes ellátogatni, Mariapfarrban található, ahol Joshep Mohr is élt és dolgozott. A Mariapfarri Plébánia-, Zarándok- és Csendes éj Múzeumban egy nagyon kerek gyűjteményt szemlélhetnek meg, mely a szövegíró életét és munkásságát, valamint a dal világhódító útját dokumentálja. A múzeum hétfőn és csütörtökön, 16.00 és 18.00 óra között várja a látogatókat.

Százéves a bécsi modernizmus

Az új év egy másik jubileumnak is az éve, mégpedig a bécsi modernizmusnak, vagyis a 100 éves Wiener Moderne mozgalomnak és híres alkotóinak. Gustav Klimt, Egon Schiele, Otto Wagner és Koloman Moser kerek 100 éve hunytak el, de munkásságuk, gondolataik, képeik, kifejezőeszközeik az 1900-as évekbeli Bécsre máig érezhető hatással vannak. A két világháború miatt a bécsi modernizmus feledésbe merült, egészen addig, míg 1985-ben hirtelen fel nem bukkant a művészetkedvelők kollektív tudatában a Wien Museum Álom és Valóság című kiállításának köszönhetően, mely újraélesztette az 1870-es és az 1930-as évek közti időszakot. A tárlatot több mint 600 ezren látogatták meg, hogy ismét láthassák Klimt, Schiele, Wagner, Moser és társaik műveit. Az érdeklődés a kor és a művészeti mozgalom iránt nagyobb volt, mint valaha, és 2018-nak is az lesz a feladata, hogy fenntartsa ezt az érdeklődést. 

Egon Schiele festő önarcképe 1912-bőlForrás: wien.info

A Wiener Modenre jubileum alkalmával rengeteg kiállításra látogathatnak el, melyek az említett alkotók előtt tisztelegnek. Az egyik legjobban várt tárlat azonban Egon Schiele – A jublieumi show lesz, melyet február 23-tól november 4-ig nézhetnek meg. A MuseumsQuartier egyik legizgalmasabb múzeumában, a Leopold Múzeumban összeállított kiállítás a festő öt egyedi témáját érinti majd. A múzeumban egyébként is megtalálható ismert festmények mellett a falakra kerülnek rajzok, papír alapú képek és nemzetközi tárlatokból érkező „vendégek" is. A kiállítás február 23-tól, naponta reggel 10-től este 18-ig látogatható, kivétel kedden, amikor a múzeum egészen este 21 óráig nyitva tart.

300 éves a bécsi porcelán

A kiállításoknál maradva, két érdekességet ajánlott beiktatni egy tavaszi vagy kora nyári bécsi programba. Az egyik a Judenplatz Múzeum tárlata, mely a Krakkóban született Helena Rubinstein életpályáját, üzletasszonyi karrierjének legfontosabb állomásait és korának bécsi atmoszféráját mutatja be. A május 6-ig megtekinthető Helena Rubinstein Die Schönheitserfinderin egy háromdimenziós dokumentumfilmnek is beillene.

Forrás: Wiener Porzellanmanufaktur Augarten / Facebook

Az Augarteni Porcelánmúzeum a 300 éves bécsi porcelánt ünnepli március 19. és október 13. között tartott kiállításával. A jubileumi tárlat középpontjában az a párbeszéd áll, mely a tárgyak készítői és használói között áll fenn 1718 óta. A koncepciót a múzeummal együtt dolgozó dizájnerek segítenek összeállítani.

Április végétől visszatérnek Ausztriába a rómaiak

Aki a szíve mélyén egy kicsit régész vagy antropológus, annak nem érdemes kihagynia azt az országos kiállítást, melynek központja Enns, Ausztria legöregebb városa. Az 500 éves római uralom fennmaradt tárgyi bizonyítékait bemutató tárlatot a település Museum Lauriacum nevű épületében nézhetik meg április 27-től november 4-ig. Láthatnak majd lenyűgöző eredeti leleteket, ásatásokat, kipróbálhatnak interaktív régészeti játékokat és persze virtuálisan a római telepesek életébe is beleshetnek. A Die Rückkehr der Legion (A légió visszatérése) címre keresztelt kiállításnak Enns mellett lesz még két másik állomása is, Schlögen és Oberranna településén, melyek jó állapotban megmaradt római épületeket rejtenek.

Forrás: Museum-lauriacum.at

 

És végül néhány étterem, amelyek felfedezésre várnak

Bécsben számos új étterem nyílt a 2017-es év végén. Ott van például az újranyitott Café Leopold, amely ha tényleg végigjárták a fentebb említett Leopold Múzeumot, akkor ez a bejárattól már tényleg csak pár lépés. A modernül újragondolt ázsiai konyhája mellett, a tetőterasz és a télikert, valamint az MQ udvarában meghúzódó kellemes bár hívogató látványnak tűnik.

A Bécsi Világmúzeum Gyűjtőszenvedély című kiállítása. „Múzeum-mániában szenvedek!” - mondta egykor Ferenc Ferdinánd trónörökös főhercegForrás: KHM-Museumsverband

De a Hősök terén található új Bécsi Világmúzeum (korábban Néprajzi Múzeum), melyet tavaly október 25-én nyitottak meg, szintén kecsegtet egy jó étteremmel. A Cook Café&Bistro remek megálló lehet a múzeumlátogatás előtt vagy után. A borok kedvelőinek pedig a MastWeinBistro-ba ajánlott ellátogatni, mely Bécs 9. kerületében kapott helyet. Az egységet két bécsi top sommelier vezeti, Steve Breitzke és Matthias Pitra, akik a hangsúlyt a természetes és bio borokra helyezték, valamint a hozzájuk illő regionális konyhára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek