A természet mágikus csodái, amelyek minden évben lenyűgöznek minket

    Izzó lávafolyamként hömpölygő vízesés, lilába borult sivatag, melegvizű lagúnák a semmi közepén és egy medréből kilépő apró tó, amelyet osztrák Atlantisként emlegetnek a turisták. Senki nem tud olyan gyönyörű dolgot alkotni, mint a természet. És ezt most az év első hat hónapjára vonatkoztatva mi is megmutatjuk. A világ mágikus csodái, első rész.

    Január: a Föld legmélyebb taván autózni is lehet

    A Bajkál-tó partja mentén, annak befagyott felszínén télen több kilométeres távolságban is bringáznak, korcsolyáznak, sokan éjjelenként még sátrat is vernek. Gyakran több tonnás autókkal is rámerészkednek az akár másfél-kétméteres vastagságot is elérő jégrétegre, néhány elsüllyedt darabbal mi is találkoztunk út közben - írta a Boredpanda oldalán Kristina Makeeva moszkvai fotográfus, aki tavaly január elején a befagyott Bajkál-tóról készített gyönyörű képeket.

    A korát a tudósok 25-30 millió évesnek jósolják, amivel a Föld egyik legöregebb tavának számítForrás: Kristina Makeeva

    Az apránként, rétegesen befagyó tó felszínébe egy-egy ágat vagy kisebb halat elnyelve, elképesztő szépségű mintákat rajzol a természet. De néhány helyen a jég annyira áttetsző, hogy a partközelben például akár negyven méterre, a vízmeder aljáig is lelátni. Itt a zöldes színben pompázó kövek és a növények adnak gyönyörű mélységi panorámát. Az 1642 méteres mélységet is elérő víz nagyobb részének felső rétege általában májusig fagyos marad, de a legtöbben januártól márciusig merészkednek a felszínére a különleges látvány miatt. Januárban egyébként a Balti-tenger is befagy. Ilyenkor az észtek egy közel négy kilométer hosszúságú jeges útszakaszt nyitnak meg az autóközlekedés előtt Haapsalu kikötővárost a Noarootsi szigettel összekötő vonalon.

    Észtországban egyébként hat hivatalos jégút van, amelyek az úthálózat részét képezik, ezek közül a leghosszabb 26 kilométeres. Arról, hogy miért nem szabad a jégen óránként 30 kilométeres sebességgel haladni, hogy miért nem kell bekapcsolni a biztonsági övet, és, hogy milyen előírásokat kell betartaniuk az autósoknak a jégen kialakított "autópályákon", korábban itt írtunk.

    Február: az izzó lávafolyamként hömpölygő víz hava

    Az évnek ebben az időszakában egészen varázslatos jelenség figyelhető meg az idén 154 éves Yosemite Nemzeti Parkban. A lenyugvó nap fényében mintha nem is víz, hanem narancsosan izzó lávafolyam hömpölyögne le a szikla tetejéről. A csak tűzesésnek nevezett optikai csalódás minden év februárjában körülbelül húsz napig látható, és esténként a park látogatói százával járnak csodájára. 

    A vízesés a januári esőzések és havazások miatt még dúsabban ömlik le a szikláról, mint ahogy szokott. A különleges jelenség fényereje pedig a víz áramlásának intenzitásától és a megfelelő szögben ráeső napfénytől függ. A világ szinte minden tájáról érkeznek a völgybe turisták és fotósok, hogy ezt megörökítsék. A park ezért praktikus fotózási tanácsokkal készül weboldalán, ahol azt írják, hogy az El Capitan füves területről nyílik a legjobb kilátás a Horsetail Falls-ra, vagyis a Lófarok vízesésre, és ha tényleg szép képeket szeretnének lőni, akkor még jócskán naplemente előtt érkeznek. A nyáron egyébként piknikezésre is előszeretettel használt terület ugyanis gyorsan megtelik.

    Március: amikor ezer színben virágzik a kaliforniai sivatag

    Dél-Kalifornia legnagyobb, Anza-Borrego nevű sivatagi nemzeti parkjának vadvirágai minden év márciusának elején felkúsznak a hosszasan elterülő vidék erózió koptatta, kopasz lankáira, mintegy színes fátyollal beborítva a tájat. A sivatagi mákvirágok, liliomok, kankalinok és pitypangok pompás látványa pedig több ezer látogatót csalogat az egyébként zord sivatagi táj felé, különösen az esti naplemente fénye mellett - írta tavaly márciusban a CNN. És mindez a téli esőzések termékeny eredménye.

    Az elmúlt 20 évben a tavalyi virágzás volt a leggazdagabb. Volt olyan hétvége, amikor megtriplázódott a park látogatóinak száma, és délelőtt 11-re megteltek a környező parkolók. Bár sosem lehet előre megjósolni, hogy mikor érik el a park nővényei a virágzási csúcsot, minél tovább marad enyhe az idő, annál nagyobbra szövi a természet ezt a színes virágszőnyeget.

    Április: rózsaszínbe borul Japán

    Japánban nagyon komolyan veszik a cseresznyevirágzás kérdéskörét. Mivel ezt tartják a tavasz valódi hírnökének, minden évben izgatottan várják a tudósítást arról, vajon mikor kezdődik már. A Japán Meteorológiai Szolgálat a weboldalán teszi közzé előrejelzéseit, ahol hosszú táblázatokból bogarászhatjuk ki, hogy egy-egy helyen mikor, mire számíthatunk virágügyileg.

    A Nakameguro-csatorna partját mindjét oldalon cseresznyefák szegélyezik. Esténként szívesen hanamiznak itt a tokióiakForrás: Lehoczki Márta / Travelo

    Mivel Japán észak-déli irányban elnyúló ország, ezért a virágzás sem egyszerre következik be az országban: a szirombontás délen kezdődik leghamarabb, majd terjed észak felé. Így aztán jellemzően Tokióból indul, majd Oszakában és Kiotóban folytatódik március végén, de például északra, Hokkaidó térségébe általában csak április végén, május elején borulnak virágba a cseresznyefák. A virágzás pedig társadalmi esemény, amely során családok és baráti társaságok vonulnak ki a fák alá piknikezni. Három éve mi is felkerestük a cseresznyefa-virágzás nézéséhez, az ún. hanamihoz legjobbnak tartott helyeket.

    Japán a Travelón
    Négy évvel ezelőtti japán utunk után írtunk arról, hogy mit nem szabad kihagyni Japánban, mire kell ügyelni az eltérő illemszabályok miatt, és hogy milyen különlegességeket tud kóstolni az, aki nem szereti a szusit. Beszámoltunk meglepő japán szokásokról, és arról is, hogy ezek közül - saját bevallásuk szerint - olvasóink miket vennének szívesen át.

    Május: még a Grüner See is kilép medréből

    Miután Ashton Kutcher néhány éve kiposztolta Facebook-oldalára azt a cikket, amely Marc Henauer 2014-es National Geographic fotópályázatra beküldött, Grüner See-ben kalandozó búvárokról készült  fotóit tartalmazta, turisták ezrei keltek útnak, hogy mindezt élőben is megnézzék maguknak. Az apró tó a Graz közeli Tragöß településen terül el, kristálytiszta vizében sok helyen még a meder alján guggoló sziklák és a zöld színét adó alpesi rét növényzete is látszik. Ez az a tó, amely minden tavasszal kilép medréből, vizével megsimogatja a partján stabilan álló padokat, aztán felkúszik az őt körül ölelő turista-utakra, majd onnan is szétnéz egy kicsit. De volt idő, amikor még azt is hagyta, hogy búvárok lepjék el folyékony birodalmát, és úgy fedezzék fel, ahogy Platón is tette képzeletben Atlantis tartományával. (Két éve azonban egy helyi természetvédelmi rendelet miatt már nem lehet benne merülni.) Marc Henauer egyébként a NatGeo pályázatán 3. helyezést nyert, fotóiból saját YouTube-csatornájára is készített egy összeállítást, érdemes ezeket itt végignézni:

    Aztán ez a folyton mozgó tó ősszel diszkréten visszahúzódik, majd egészen felszínes téli álmot alszik, hogy aztán márciusban, áprilisban a környező hegyekből leolvadó hóból újra feltölthesse magát. Éppen ezért a tavat a tavaszi és őszi hónapokban lehet a legkönnyebben száraz lábbal körbe járni - legalábbis amikor mi tavaly június közepén a partján jártunk, már bizony jóval nehezebb dolgunk volt. A környező sétaútvonal egy-egy szakaszát már eláztatta a víz, amely egyre kényelmesebben terült el, és egyre közelebb kúszott a meredeken emelkedő sziklás támfalakhoz.

    Június: melegvizű lagúnákkal telik meg a brazil sivatag

    A brazil sivatag homokdűnéi például az év egy bizonyos időszakában egészen mágikus birodalmat hoznak létre a Lençóis Maranhenses Nemzeti Parkban. Maranhão államban, Brazília északkeleti partvidékén fekvő területen az év első felében annyi esővíz gyűlik össze, hogy aztán júniusra, júliusra a dűnék közötti területek meleg vizes medencékké alakulnak át egy kis időre. És bizony sok turista csak ezeknek a tiszta vizű, türkizkék színű pop up medencéknek a látványáért keresi fel a helyet. Ma már a különleges színe és domborzati viszonya miatt csak "maranhaói lepedőként" emlegetik a helyet.

    A Lençóis Maranhenses Nemzeti Park valójában a homokdűnék és lagúnák földje. A fürdőző turisták gyorsan felfedezték maguknakForrás: hemis.fr/Spani Arnaud

    Az akár 31 fokra is felmelegedő, két-három méter mélységű tavakba néhányan bele is merészkednek, miután - a helyenként ötven méter magasságot is elérő - dűnéken sikeresen átjutottak. A nemzeti park vezetősége azt tanácsolja a turistáknak, hogy az 1553 négyzetkilométeres parkhoz tartozó területet csak a helyi terepviszonyokat alaposan ismerő túravezető segítségével fedezzék fel, mert egyébként nagyon könnyű itt eltévedni. Aztán az ősz végére, a szeles időszak beköszöntével a természet ismét teszi a dolgát: kisöpri a vizet a medencékből, és várja, hogy a következő évben ismét kedvére formálhassa a tájat.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!