Milliárdokat csaltak ki spanyol szállodáktól ételmérgezés ürügyén

Milliárdokat csaltak ki spanyol szállodáktól ételmérgezés ürügyén

Elfogott Mallorca-szigetén a spanyol csendőrség egy héttagú brit bandát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis ételmérgezési panaszokkal eurómilliókat csaltak ki spanyol szállodáktól.

A nyomozók szerint a csoport módszere a következő volt: megkörnyékezték a szigeten nyaraló brit turistákat, majd meggyőzték őket arról, hogy hazatérésük után tegyenek panaszt az utazást szervező irodánál ételmérgezés miatt. A csalók azt a brit jogi kiskaput használták ki, hogy a külföldi nyaralás után benyújtott panasz esetén akár egy helyi patikai számla is kártérítés alapja lehet, nem feltétlenül szükséges orvosi igazolás.

A banda azt ígérte a turistáknak, hogy így nem csupán a nyaralás árát kaphatják vissza, hanem akár háromezer fontot, tehát körülbelül egymillió forintot is kereshetnek - részesedésért cserébe természetesen az ügy lebonyolítását is vállalták.

A spanyol hatóságok szerint a banda ezzel a módszerrel 2014 óta csaknem 50 millió eurót (15,3 milliárd forint) csalt ki a Baleár-szigetek szállodáitól. A helyi hotelek 2016-ban legalább négyszáz ilyen panaszbejelentést kaptak, összesen 9 millió eurónyi (2,7 milliárd forint) kártérítési követeléssel - írja az MTI.

Fotó: feario.com Hotels & Luxury / Flickr

A csalás elkövetésében a nyomozók szerint brit ügyvédek és fogyasztói panaszok kezelésére szakosodott brit cégek is segítettek a bandának.

A jelenség egyébként nem újkeletű, csak nagyon nehéz elfogni az elkövetőket, ezért Nagy-Britanniában már egy ideje próbálnak gátat szabni a jelenségnek. Nyár elején a brit utazási irodák szövetsége kampányt is indított, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy a hamis kártérítési követelés komoly bűncselekménynek számít, ami nem marad következmények nélkül.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek