Ha társaságra vágyik a szállodai szobában, béreljen aranyhalat

     

    Aranyhalat bérelhetnek a magányos vendégek a belgiumi Charleroi-ban lévő reptéri hotelben – írja az MTI.

    A Brüsszeltől nagyjából egy órányira lévő hotel recepcióján egy „Bérelj halat" feliratú akváriumban úszkál a szálloda három aranyhala.

    Az állatokat napi 3,5 euróért (nagyjából ezer forintért) lehet kibérelni. A gyermekes családoknak azonban – igény esetén – ingyen jár az állati társaság.

    A hotelmenedzser szerint az eredeti terv az volt, hogy valamivel elszórakoztassák a vendégeket, amíg azok a recepciónál várakoznak, néhányan azonban kibérelték a halakat az ott tartózkodásuk idejére, és voltak, akik együtt fotózkodtak az állatokkal, majd a képeket kitették a közösségi oldalakra.

    A feng shui szerint az aranyhal a gazdagság szimbóluma, de nyugalmat is adFotó: Teruhide Tomori / Flickr.com

    Mint kiderült, az egyik halat el is vitte magával egy holland kislány: annyira megszerette az állatot, hogy titokban becsempészte az autójukba. A gyermek édesapja később telefonon rendezte a dolgot a hotel munkatársaival.

    A külföldi vendégeknek hála a hotel aranyhalai nemzetközi ismertségre tettek szert, még Ausztráliába is eljutott a hírük. Nem ez az első alkalom, hogy állatokkal igyekeznek feloldani az átszállás, lekésett gépek és hosszú várakozás okozta stresszt a reptereken: az USA-ban, Cincinnati repülőterén terápiás pónikkal barátkozhatnak az utazók.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!