Egyfontos turistaadót akar bevezetni egy skót sziget

    Egyfontos turistaadót akar bevezetni egy skót sziget

    Turistaadó bevezetését fontolgatják a skóciai Skye szigetén, hogy így mérsékeljék a látogatók áradatát - írja az MTI. A Skócia északnyugati partjainál fekvő sziget a Hebridákhoz tartozik, a Belső-Hebridák legnagyobb és legészakibb tagja. Úti célként az utóbbi időben vált rendkívül népszerűvé, köszönhetően annak, hogy olyan filmekhez nyújtott festői hátteret, mint A barátságos óriás, a Prometheus és a Michael Fassbender főszereplésével készült Macbeth. Kanye West és Harry Styles pedig videoklipet forgatott a szigeten.

    A Skye iránti hatalmas érdeklődés azt jelenti, hogy a sziget tízezres lakossága augusztusban, a turistaidény csúcsidőszakában több mint 70 ezresre duzzad. Ezért fogant meg a helyi lakosok egy részének fejében az ötlet, hogy - elsőként az Egyesült Királyságban - adót vessenek ki a látogatókra. A befolyó összegből akarják fejleszteni a tűrőképessége határán lévő infrastruktúrát. Európában több nagyváros, például Velence, Firenze, Párizs, Berlin és Barcelona alkalmazza sikeresen valamilyen formában ezt a fajta adót - emlékeztetett a The Times című brit lap kedden.

    The Storr sziklacsúcsai, amelyek a Prometheus című film egyik nyitójelenetében is szerepelnekJohn Allan / Wikipedia

     A Skye-szigeti kampány vezetőjét idézve azt írták, a sziget látnivalói és egysávos útjai nem bírják el a turistabuszok és a lakókocsik jelentette terheket. Roger Booth üzletember szerint a látogatókra a szállodákban vagy a panziókban töltött minden éjszaka után fizetniük kellene. "Csak drasztikus eszközökkel lehet megoldani a problémákat" - mondta, hozzátéve, hogy akár 1 font (339 forint) is lehet az adó, az is számít.

    Ian Blackford, a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője a londoni parlamentben és Ross, Skye, valamint Lochaber parlamenti képviselője óvatosabban fogalmazott, szerinte minden lehetőséget mérlegelni kell annak érdekében, hogy enyhítsék a szigetre nehezedő terheket.

    A Quiraing vidéke a Trotternish-félszigeten, Skye északnyugati részénStinging Eyes / Flickr

     A helyi vállalkozásokat és utazási irodákat magában foglaló Skye Connect vezetője ugyanakkor rossz ötletnek tartja az adó bevezetését, mert szerinte több kárt okozna, mint hasznot. "A turistákat már a repülőtereken megadóztatják, az üzemanyagárakban is van adó, nem is beszélve a magas áfakulcsról - jelentette ki Shirley Spear, hozzátéve, hogy turistaadóra már végképp semmi szükség.

    Skóciában Edinburgh - amely szintén nehezen birkózik meg a látogatók nagy számával - 2011-ben már javasolta a turistaadó bevezetését, de az ötletet elvetették.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!