Csodás középkori templomok közt bringatúrázhat a Felső-Tisza vidékén Pünkösdkor

Csodás középkori templomok közt bringatúrázhat a Felső-Tisza vidékén Pünkösdkor

 

Itt a remek lehetőség, ha a sportot kultúrával szeretné ötvözni Pünkösdkor. Idén a reformáció ötszáz éves évfordulója jegyében rendezik meg a Középkori templomok útja Reformáció örökségtúrát – tudtuk meg a szervezőktől.

Fotó: templomut.hu / SZSZBMFÜ

A Felső-Tisza-vidék középkori templomokban a Kárpát-medence egyik leggazdagabb régiója. De nem csak a templomok magas száma, hanem azok művészi színvonala is rendkívül jelentős. Ami igazán különlegessé teszi ezeket a gyönyörűen díszített templomokat, hogy a középkor és a reformáció korának öröksége egyszerre látható bennük. Ötszáz évvel a lutheri tanok kihirdetése után is itt állnak élő bizonyítékai a középkor és az újkor művészeti együtthatásának, amelyek a Felső-Tisza-vidék káprázatos középkori templomaiban öltenek testet.

Középkori templomok útja június 3-5. – Programleírás

1. nap (2017.június 3. szombat) A táv hossza: 41,1 km

Gyülekező 5:45-től a nyíregyházi vasútállomáson.

Indulás: 6:27-kor vonattal Fehérgyarmatra.

10:00-kor indul a túra Fehérgyarmatról kerékpárral.

Látnivalók: 1. Cégénydányád, Kölcsey-Kende-kúria 2. Gyügye, Europa Nostra Díjas református templom 3. Szamosújlak, Europa Nostra Díjas református templom 4. Szamostatárfalva, református templom 5. Csenger, református templom és Makovecz városközpont 6. Csengersima, református templom 7. Csegöld, görög katolikus templom 8. Jánkmajtis, római katolikus templom

2. nap (2017. június 4. vasárnap) A táv hossza: 60,5 km.

8:00-kor indul a túra Jánkmajtisról kerékpárral.

Látnivalók: 9. Nagyszekeres, református templom 10. Kisszekeres, református templom 11. Vámosoroszi, református templom 12. Fehérgyarmat, református templom 13. Tivadar, szabadstrand 14. Tarpa, református templom, száraz malom 15. Márokpapi, református templom 16. Beregdaróc, református templom

3. nap (2017. június 5. hétfő) A táv hossza: 50 vagy 74 km.

8:00-kor indul a túra Beregdarócról kerékpárral.

Beregdaróc – Barabás (15,7 km) – Vámosatya(10,5 km) – Csaroda(8,8 km) – Tákos (3,5 km)– (árapasztón ) Vásárosnamény (11,5 km) és/vagy Kisvárda (24 km)

Látnivalók: 17. Barabás, Kaszonyi-hegy 18. Vámosatya, református templom és Büdy várrom 19. Csaroda a „mosolygó szentek" temploma 20. Tákos, a „mezítlábas Notre Dame 20. Beregi múzeum, Vásárosnamény

Visszaút: Vásárosnaményból (16.37 óra) vagy Kisvárdáról (15.28) vonattal.

A Reformáció örökségtúra kerékpárúra teljes hossza 152 km (24 km-rel több).

Költségek: A túra önköltséges és az étkezés gyakorisága szabadon választott!

Jelentkezés : 2017. május 15-ig a dzs@szszbmfu.hu e-mail címen, vagy a 30/466-5274-es telefonszámon, esetleg személyesen. Cím: Nyíregyháza, Benczúr tér 7.

Felszerelés: A KRESZ - előírásnak megfelelő kerékpár. (Esővédő ruházat, kerékpárjavító szerszám, elsősegélycsomag, láthatósági mellény, kesztyű, fejvédő, tartalék tömlő, hátizsák/kerékpáros táska, elemlámpa.) A túra átlagsebessége: 18 km/h. A szervezők szerviz lehetőséget és idegenvezetést biztosítanak.

A reformáció művészeti örökségéből kétségkívül az egyik legkiemelkedőbb értéket a berendezési tárgyak képviselik. A legtöbb gyülekezet a XVIII. század végére erősödött meg annyira, hogy a már helyreállított templomában díszes szószéket vagy karzatot tudott felállítani. A református templomok ékességei a gazdagon faragott szószékek. Külön említést érdemelnek a festett, kazettás mennyezetek.

Általában jellemző volt, hogy a törökök kiűzése után a templomok újjáépítésekor a beomlott boltozatokat nem építették vissza, helyettük egyszerűbb famennyezeteket készítettek, amelyeket viszont festéssel díszítettek. Elsősorban a református templomokat jellemzik ezek az igen látványos, sokszor tanítói céllal készített, festett mennyezetek, amelyek közül ebben a régióban kiemelkedik a csengeri, a gyügyei, a sonkádi, a gacsályi, a csengersimai, tákosi református templomok kazettás mennyezete.

Fotó: templomut.hu / SZSZBMFÜ

A templomok a közép és kora újkorban nem csak belül, hanem kívül is festettek voltak. Ennek legszebb példáit Márokpapin, Csarodán, Vámosatyán és Sonkádon láthatjuk.

Ezen kívül a Felső-Tisza-vidék meghatározó jelentőséggel bírt a reformáció magyarországi előretörésében és elterjedésében. Több olyan zsinatot is tartottak ezen a vidéken, amely formálta a magyarországi reformáció teológiai arculatát. Legjelentősebb az 1576-ben megrendezett csengeri zsinat, amely elfogadta a Méliusz Juhász Péter által összeállított „csengeri hitvallást". További tudnivalókat itt talál.

Újabb cikkünk ebben a témában:

A Reformáció 500 éves jubileumát nyírségi örökségtúrával is ünnepelheti 
Pattanjon kerékpárra, és nézze meg azt a templomot is, ahol ördögöt festettek a falra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek