Fitnesz műkincsek között New York-ban

Fitnesz műkincsek között New York-ban

A new york-i Metropolitan Museum of Art hisz abban, hogy a művészetnek a gyakorlatban is helye van – írja a skift.com.

A két koreográfus Sappho szobra előttMallory Lynn / monicabillbarnes.com

 A művészeti múzeum reggelente, nyitás előtt, 45 perces edzéseket kínál azoknak, akik szeretnék összekötni a kellemeset a hasznossal. Az edzések bemelegítéssel kezdődnek a múzeum előcsarnokában, melyet könnyed futás követ a Bee Gees Staying Alive című dalára. Ezek után a résztvevők harmincöt galériatermen haladnak át, és a különféle műalkotások előtt végzik a négyütemű fekvőtámaszt, a guggolva ugrálást, és a jógaászanákat is.

A program januárban indult, és folyamatosan teltházas; már márciusra is elfogytak a jegyek. Népszerűségét mutatja, hogy sokan érkeztek messzebbről, Kentucky-ból vagy akár Kaliforniából is. A résztvevők korban 13 és 85 év között voltak. A koreográfia kidolgozásával a múzeum egy ismert tánccsoportot bízott meg. A művészeknek jelentős fejtörést okozott megállapítani, mennyi a biztonságos távolság egy-egy műalkotás közelében. Végül a tornázókat legalább 1,2 méterre állították be, és igyekeztek olyan gyakorlatokat beiktatnia a különösen sérülékeny alkotások közelében, melyen nem igényelnek extravagáns mozdulatokat.

A zenés, vidám testmozgás pontosan ellentmond annak, amit egy múzeumban megszokhattunk: a csendes, áhítatos viselkedésnek. Talán épp ezért működik. Nézzen róla videót a múzeum honlapján!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek