Négy napra megnyitják a pompeji ásatások eddig elzárt terepét

Az ókori történelem rajongói most olyan pompeji területekre is beláthatnak február 11. és 14. között, amit eddig gondosan elzártak a látogatók szemei elől.

  

Öszvércsontvázak a pompeji Szűzies szeretők házának istállójában. Az egyik freskójáról elnevezett házban 1987 óta végeznek ásatásokat
Galéria: Megnyitják a pompeji ásatások korábban elzárt terepét
Fotó: Cesare Abbate / MTI / EPA

A Vezúvtól mintegy kilenc kilométerre délkeletre épült ókori romváros, Pompej első megtalálása teljesen véletlenszerű volt: még a 16. században a Sarno-folyó szabályozási munkálatai során bukkantak az első falmaradványokra. De csak 1748. április 6-án kezdték meg hivatalosan az ásatásokat Rocque Joaquín de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével, akinek nevéhez egyébként Herculaneum 1738-as felfedezése is fűződik. Mindkét várost a Vezúv kitörése pusztította el 79. augusztus 24-én. A katasztrófában több ezren haltak meg, a várost többméternyi vulkáni hamu temette be és konzerválta.

Az 1592-ben felfedezett, majd hosszú évtizedek után híressé vált lelőhelynek fontos szerepe volt az újkori európai kultúra fejlődésében, 1997-ben fel is került a Világörökség listájára. Évente több mint 2,5 millióan látogatnak ide, így ez a második legnépszerűbb olaszországi műemlék a Colosseum után.

 

A pékség a pompeji Szűzies szeretők házában
Galéria: Megnyitják a pompeji ásatások korábban elzárt terepét
Fotó: Cesare Abbate / MTI / EPA

A pompeji ásatásoknak ez a helyszíne - a szabadtéri múzeum területének kivételével - évekig zárva volt, Valentin-nap alkalmából azonban február 11-14. között ezt is megnyitják a látogatók előtt. Látható lesz majd többek között egy pompeji kertet körülvevő oszlopsor (perisztülion) és egy ókori pékség maradványai a Szűzies szeretők házában, de a látogatók számos gyönyörű freskó és feltárt öszvércsontvázak mellett is elsétálhatnak majd a Szűzies szeretők házának istállójában.

 

A kertet körülvevő oszlopsor a pompeji Szűzies szeretők házában
Galéria: Megnyitják a pompeji ásatások korábban elzárt terepét
Fotó: Cesare Abbate / MTI / EPA

Kattintson bármely képre, galéria nyílik belőle!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek