7 jó apropó, hogy 2017-ben Németországba utazzunk

Ha azt gondolja, hogy a németek a munkában verhetetlenek, vegyen részt egy német fesztiválon! Rá fog jönni, hogy a bulizásban is azok. Látogassunk el másodszomszédunkhoz ez évben is: kiránduljunk, mulassunk, sörözzünk Németországban. Meglátjuk, vissza akarunk majd térni.

Németországban járva újra és újra rádöbben az ember, mennyi felfedezni- és látnivalót kínál ez a nagy ország. Az ország kulturális élete példaértékű, a német táj pedig egyszerűen gyönyörű. Németország hét arcát mutatjuk meg.

 

Nem csak Velencéé a február: kölni karnevál

A németek már februárban megmutatják, hogy ha mulatságról van szó, abban is nagyon professzionálisak: az egyhetes karnevál éjjel-nappal tart, a beceneve pedig sokat elárul róla: ez az "ötödik évszak" Kölnben. A karnevál csúcspontja a Rosenmontag ("Rózsák hétfője"), ilyenkor gyűlnek össze a legtöbben a város utcáin – ez egyben Németország legnagyobb utcai felvonulása is. Egészen hamvazószerdáig tart a mulatság.

Vidám trió: a kölni karnevál szüze, parasztja és hercege – kis csalással!
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: Koelner-karneval.org)

 Minden évben megválasztják a karnevál hercegét, szűzét és parasztját – és igen, jól látjuk a képeken, a szépséges szőke szűz bizony hagyományosan egy férfi, női maskarában, parókában.

A karnevál idén február 23-tól március 1-ig tart.

Travelo-tipp: Ha február utolsó hete minket is Kölnben ér, és nincs is rá módunk, hogy komplett jelmezt öltsünk, mókás karneváli kalapot bárhol vehetünk a városban, így máris elvegyülhetünk a forgatagban.

 

Csodák Palotája németül: irány Hannover

 

Németország expóország: a legendás német szervezőkészségnek jó pár olyan nemzetközi kiállítást köszönhetünk, ahová a világ minden tájáról érkeznek a szakmabeliek és érdeklődők. Mi nem kifejezetten egy szakkiállítást, hanem a kétévente megrendezett Ideen Expót ajánljuk: a látványos kiállítást a gyerekek és fiatalok akár már kevéske nyelvtudással is nagyon élvezhetik. Megelevenedő tudományos kísérletek, lélegzetelállító játékok és tudományos innovációk – tabletről irányíthatjuk a táncoló robotot, kotyvaszthatunk a kémcsövekben, az anyagokkal és technológiákkal élőben kísérletezhetünk.

A VW eBEETLE autóverseny istállója a 2015-ös expóról
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: youtube)

 

Akár pályaválasztások dőlhetnek el egy ilyen élmény nyomán, hiszen szakmákkal, területekkel találkozhatnak itt élőben a fiatalok, amik igazán inspirálóan hathatnak rájuk. A helyszín a hannoveri kiállítási központ, ahol 2000-ben a világkiállítást is rendezték. Minden második évben rendezik meg a több százezer embert vonzó expót, 2015-ben több, mint 350 ezer látogató fordult meg a kiállításon.

 Az Ideen Expo időpontja: 2017. június 10-18.

Travelo-tipp: Ha már Hannoverben járunk, ne csak a 21. század vívmányaira áldozzunk időt. A városháza körüli kis park és tó megér egy sétát, netán piknikezést. Ha szerencsénk van, júniusban már 20 fok körüli időt foghatunk ki.

 

Kis éji zene: Mozartfest

 

A bajorországi Würzburgban először 1922-ben, majdnem száz évvel ezelőtt rendezték meg a Mozartfestet. A nyári rendezvénysorozat helyszíne a würzburgi barokk kastély és kertje, mottója "Mozartért, Mozarttal, Mozart által", és hozzávetőleg 30 ezer látogatót vonz minden évben Bajorország északnyugati csücskébe.

Koncert a würzburgi kastély kertjében
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: Christian Schwab / Mozartfest.de)

 

Az idei koncertsorozat témája a művészi koraérettség – Mozart ugye a 36. születésnapját sem érhette meg. Az idei program összeállításakor olyan szerzőket "hívtak meg" Mozart mellé, mint Mendelssohn, Chopin és Purcell, akik zenei zsenialitásukkal szintén csodagyerekként tűntek fel a maguk korában.

2017-ben június 2-tól július 2-ig tart a fesztivál.

Alsó-Frankföldi barangolás: a gyönyörű ligettel övezett Johannisburg-kastély Aschaffenburgban
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: Northfoto)

 

Travelo-tipp: Würzburg Alsó-Frankföld fővárosa, és ha már itt vagyunk, élvezzük ki e bajor járás szépségeit. Innen körülbelül egyórás autóútra találjuk Aschaffenburgot, Frankfurt irányában. Érdemes erre kirándulni, megláthatjuk, miért nevezik a "bajor Nizzaként" ezt a települést.

Beethoven mindörökké: Beethovenfest Bonnban

Szeptemberben a város szülötte, Ludwig van Beethoven emlékére zenélnek a kortárs komolyzene nagyságai Bonnban. Virtuózok koncertjei, hangversenyek, operák majdnem egy egész hónapon át: Beethovenfest.de.

 

 Lübeck: utazás a középkorba

 

Idén harminc éve, hogy az UNESCO a világörökség részének nyilvánította Lübeck óvárosát, és ezt egy egész éves programsorozattal ünnepli meg a város. Németország legészakibb tartományában, Schleswig-Holsteinban járunk, a volt Hanza-szövetség fővárosában. A hangulat már tökéletesen Észak-Európát idézi, és ezalatt nem csak a Balti-tenger szomszédságára és hűvös időjárásra gondolunk, hanem a belvárost meghatározó építészetre is.

Időutazás Lübeckben
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: Northfoto)

Találóan Backsteingotiknak, azaz téglagótikának nevezik ezt a stílust: a vörös színű nyers tégla uralja az óváros összképét. Lübeck az európai kereskedelem egyik korai csomópontja volt, ennek köszönhetően természetesen gazdag kereskedőváros lett. A II. világháborúban a brit légierők szőnyegbombázást hajtottak végre a város felett, amely után tűzvész is pusztított, tulajdonképpen kész csoda, hogy ennyi megmaradt a történelmi belvárosból (a bombázásban az óváros kb. húsz százaléka pusztult el).

A kettéágazó Trave folyó öleli körbe a romantikus belvárost; a régi kikötőt, a Holstentort és a Mária-templomot mindenképpen ejtsük útba, bár Lübecket egy nap alatt be lehet járni keresztbe-kasul. Az UNESCO-jubileum keretében egész évben programokkal várnak, szabadtéri jégpályát húznak fel (ez február 19-ig üzemel), nyáron szabadtéri koncertsorozattal várnak, a Schleswig Holstein Festival egész júliusban és augusztusban komolyzenei programokat kínál. Itt tudjuk nyomon követni az eseményeket.

Az óváros madártávlatból: Lübeck híres hét tornya is látható a képen
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: wikipedia.org)

 Travelo-tipp: Németországról elsőként talán nem a gasztronómiája jut eszünkbe, de desszertek terén például kitűnnek. Lübeckből származik egy világhírű édességmárka, a több, mint kétszáz évvel ezelőtt alapított Niederegger. Bár a marcipánjai révén híresült el, a Niederegger isteni trüffeleket és nugátokat is készít.

 

Szeptemberben Oktoberfest

 

A világ legnagyobb népünnepélye nincs is tőlünk olyan messze, Budapestről autóval mindössze hat óra alatt Münchenbe érhetünk. A tavalyi Oktoberfest sajnos a terrorkészültség árnyékában telt, emiatt a bajoroktól szokatlan módon nehézkes volt a beengedés, és a látogatók száma is több százezer fővel alulmúlta az elmúlt évekét.

De az Oktoberfestet egyszer látni kell! Ilyenkor nem csak a bajorok, hanem a Németország minden szegletéből érkező vendégek, sőt rengeteg külföldi is dirndlt és lederhosét húz. Igazán vidám látványt nyújt a bajor népviseletbe öltözött mindenféle náció összképe. A női viselet, a dirndl ezerféle variánsát megcsodálhatjuk a klasszikus, bokáig érő nagy ruhától a modern, pink mini fazonokig. A dirndlben külön jó, hogy a vékonyabb lányokat nőiesebbé teszi, a teltebbeknek pedig gyönyörűen kiemeli a kerek idomait.

A világklasszis futó, Usain Bolt bajor népviseletben a tavalyi Oktoberfesten
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: Picture-Alliance/BarcroftImages / Northfoto)

 Az Oktoberfest – amely közismerten inkább szeptemberre esik – idén szeptember 15-től október 1-ig tart.

Travelo-tipp: Az Oktoberfestre utazva néhány szót érdemes elsajátítanunk a "bitte-danke" pároson túl is. Bajor szokás szerint a "Guten Tag" (jó napot) helyett a sokkal ízesebb, barátságosabb Grüß Gottot használják, ami körülbelül annyit tesz, hogy Isten hozott! Az Oktoberfesten a Wiesn szóval is gyakran találkozhatunk: a bajorok röviden így nevezik a fesztivált, a rendezvény helyszínéül szolgáló Theresienwiese (Terézia-mező) szóból rövidítve. Az Oktoberfest-szókincs elengedhetetlen része még a Maß, ami az egyliteres fesztiválkorsót jelenti. Legyünk résen: a Wiesnbier, a külön az Oktoberfestre készülő fesztiválsör mindig kicsit erősebb és sötétebb színű – még a búzasörök is –, mint az adott sörfőzde hagyományos sörei, és hat százalék feletti alkoholtartalommal bírnak.

 

Luther-túrák: idén 500 éves a reformáció

 

Luther Márton 1517-ben a wittenbergi vártemplom kapujára szögelte ki 95 pontból álló tételeit. A keresztény egyház történetének egyik legnagyobb hatású cselekedete nem egészen biztos, hogy pont ekkor és így történt, de hatása már az egyetemes történelem része: az egyház teljes megújhodását hozta el. Luther-emlékév helyett egy teljes évtizedet szentelt a református egyház az 1517-ben kezdődő átalakulásoknak, amely idén, az 500. évfordulón tetőzik.

Itthon és Németországban főként programok sorával emlékeznek Lutherre. Nyolc Luther-útvonal szeli át Németországot, a legfontosabb állomások ezek közül a már említett Wittenberg, aztán az egykori Eisleben, amelynek ma már a hivatalos neve Lutherstadt Eisleben ("Lutherváros"), itt született és itt is hunyt el. Életének meghatározó helyszíne volt még Wartburg, amelynek várában álnéven élt, Bölcs Frigyes fejedelem így bújtatta a nagy reformátort.

Wartburg vára: itt bújtatta Bölcs Frigyes Luthert álnéven, szakállat növesztve
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: Northfoto)

 Travelo-tipp: A Magyar Evangélikus Egyház is szervez utakat, emléktúrákat, náluk Magyarországon belüli programokat találtunk. Több utazási iroda foglalkozik kifejezetten Luther-emléktúrák, körutak szervezésével.

 

Berlin: Hieronymus Bosch kétszer

 

A kultúrfőváros Berlin művészeti és szórakoztató eseményei közül nem könnyű kiemelni néhányat. A két Hieronymus Bosch kiállítás azért mindenképpen említésre méltó: a Staatliche Museenben február 19-ig láthatóak a középkori vizionárius művész egyszerre lenyűgöző és riasztó képei, ezt fejeli meg egy június 4-től július 6-ig megtekinthető multimédiás kiállítás, ennek helyszíne az Alte Münze.

Bosch Alive
Galéria: Hét apropó, hogy idén Németországba utazzunk
(Fotó: Berlin.de)

 Travelo-tipp: Februárban táncolimpia és graffiti-street art találkozó. Májusban nemzetközi színháztalálkozó, ugyanebben a hónapban a kultúrák karneválján demonstrálja a város kiállását a multikulturális Európa mellett. Novemberben a több, mint 50 éves JazzFestre érdemes Berlinbe látogatni, családi programként pedig a mesenapok jöhetnek szóba: egy magyarul már sokszor látott mesét akár idegen nyelven is élvezhetnek a kicsik – az idei téma a szerelem lesz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek