Nem hagynak elég ételt a kubaiaknak a turisták

Nem minden kubai örül annak, hogy most már szabadon utazhatnak hozzájuk az amerikaiak, a turisták ugyanis szó szerint eleszik a helyiek elől az ételt. Mindent felvásárolnak a turisták és a vendéglátósok, durván elszálltak az árak.

Óriási készlethiányhoz vezetett, hogy több millió turista érkezett a szigetországba, számolt be a New York Times cikkére hivatkozva a hvg.hu.

Amióta látványosan enyhül a feszültség Kuba és az Egyesült Államok közt, a kubai turizmus is virágzásnak indult. Tavaly már 3,5 millió turista érkezett világszerte a szigetre, idén csak az első félévben kétmillióan, köztük egyre több amerikai. A végeredmény azonban nem a legjobb Kuba számára: annak, hogy a vendégeket ki tudják szolgálni, egyre nagyobb hiány az ára.

LBDM Budapest, Travelo

 Az árak emelkednek, és egyre több bolt fogy ki alapvető élelmiszerekből is. Azért a kevés ételért, ami megmaradt, a turistákat kiszolgáló vendéglátósok jóval többet hajlandóak fizetni, mint a helyiek.

A kormány megpróbált közbelépni, hatósági árat vezettek be több termékre is már a tavasszal, amikor látni lehetett, hogy nagy lesz a baj. A végeredmény előre sejthető volt: a feketepiacon még durvábban elszabadultak az árak. Fél kiló hagyma például az átlagfizetés tizedéből jön ki, de olyan is volt, aki azt mondta: megpróbálni paradicsomot venni szinte sértésnek számít.

Mostanra olyan alapvető termékekből is hiány van több városban, mint a hagyma vagy a paprika, sört pedig gyakorlatilag csak a szállodák engedhetnek meg maguknak.

Az érdeklődés egyre nagyobb a turisták részéről: pl. a Royal Caribbean nemrég felújított hajójára, az Empress of the Seas-re hamarosan kubai utakat is lehet foglalni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek