Megugrott a Prágában turistáskodó magyarok száma

    Megugrott a Prágában turistáskodó magyarok száma

    Megugrott az idei első fél évben a Prágába látogató magyar állampolgárok száma – írja az MTI a Prague City Tourism (PCT) ügynökség most nyilvánosságra hozott félévi statisztikája alapján.

    A PCT szerint az első félévben 8883 magyar töltött el legalább egy vendégéjszakát prágai szálláshelyen, 23,8 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ennél nagyobb mértékben (28,1 százalékkal) csak az izraeli turisták száma növekedett Prágában.

    Fotó: Jtb Photo / Getty Images Hungary

     Az első fél évben 3,2 millió külföldi turista kereste fel Prágát, a szám új rekordot jelent az egy évvel korábbi 2,94 millió után. Tavaly egész évben a külföldi turisták száma 7,05 millióra rúgott. Szakértők szerint várható, hogy az idei második fél év is erős lesz.

    Létszámukat tekintve német (396 ezer), amerikai (187 ezer), a brit (184 ezer), olasz (144 ezer) és szlovák (125 ezer) turistából volt a legtöbb Prágában. Ebben a csoportban a legnagyobb mértékben, 17,6 százalékkal, a szlovák turisták száma emelkedett, míg az olaszoké 6,5 százalékkal visszaesett.

    A cseh főváros külföldi látogatóinak mintegy kétharmadát az európai turisták jelentik. Az európaiakon kívül elsősorban az amerikaiak, dél-koreaiak, kínaiak és az izraeliek kedvelik Prágát.Az idei első fél évben 17,2 százalékkal 123 ezerre tovább csökkent az orosz turisták száma, ami így is a hatodik legnagyobb küldő országnak számít. Gyorsan növekszik viszont a lengyel turisták száma. A Prágában fizető vendégéjszakát eltöltő belföldi turisták száma az első hat hónapban 475 480 volt, ami 14,2 százalékos növekedés.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!