Mínusz 3 fokkal várja a rijádiakat az új jeges élménypark

Nagyon népszerű Szaúd-Arábia első fedett télisport-paradicsoma, amely júliusban nyílt meg Rijádban. A Snow City élménypark egész évben mínusz 3 Celsius-fokos hőmérsékletet kínál a látogatóknak.

A július közepén megnyílt rijádi jeges-havas élményparkban lehet szánkózni, korcsolyázni, síelni, jégdodzsemezni, emellett panorámakilátást nyújtó függőhídról lehet gyönyörködni a hófödte hófehér környezetben, számolt be az MTI.

Snow City

 A Snow City élménypark egész évben mínusz 3 Celsius-fokos hőmérsékletet kínál a látogatóknak, akik odakinn 45 fok körüli perzselő hőséghez szoktak.

A tél örömeinek szentelt 5000 négyzetméteres létesítmény négy év alatt épült fel 100 millió riálból, vagyis 7,4 milliárd forintból. Óránként 350 vendéget tud fogadni.

A Snow City azon ritka helyek egyike, ahol a nők a férfiakkal együtt szórakozhatnak. A jég- és hóparkot meglepőn sok nő látogatja, a várt 10 százalék helyett a látogatók 75 százalékát teszik ki. Ez eleinte gondot is okozott, mert nem volt elég hótaposó csizma a nők számára.

Szaúd-Arábiában általában kevés a kikapcsolódást nyújtó létesítmény, főleg a nők számára, akik a legtöbb nyilvános helyet csak az idegen férfiaktól elkülönítve látogathatják. A dúsgazdag sivatagi királyságban jelenleg csak kisebb, gyermekeknek szóló vidámparkok működnek, a mozik, színházak pedig be vannak tiltva.

A szaúdi kormány további élményparkok építését vette tervbe, hogy az alattvalók ne Bahrein vagy Dubaj szórakoztató központjaiban költsék el a pénzüket. A Six Flags amerikai konszern júniusban bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a szaúd-arábiai kormánnyal élményparkok ottani létesítéséről.

A rijádi amúgy nem az első hó- és jégparadicsom a forró régióban, Dubajban már 2005 óta működik egy hasonló sí- és szánkóparadicsom.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek