Hét furcsa húsvéti szokás a csokihozó harangoktól a tejes dobozos krimikig

Tudta például, hogy a francia gyerekeknek egyáltalán nem a húsvéti nyúl hozza a csokit, hanem a templomi harangok? És azt, hogy a finnek a fű növekedésének nézegetésével ünnepelnek? Olvasson tovább, mindenre fény derül!

Tény, hogy más országok lakóinak szemében mi is elég furák vagyunk a húsvéti locsolkodás hagyományával, de ez nem jelenti azt, hogy mások nem csinálnak bizarr dolgokat ünnepekkor. Van, ahol a húsvéti nyúl helyett repülő harangokat várnak a gyerekek, máshol a tejes dobozokra nyomtatott krimik olvasgatásával telik a húsvét. Mutatjuk a legfurcsább szokásokat.

A francia gyerekeknek repülő harangok hozzák a tojást

Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban a gyerekeknek nem a húsvéti nyúl hozza a csokitojást és a csokinyulat, hanem a harangok. A dolog magyarázata, hogy húsvét előtt pár nappal nem harangoznak a templomokban, így emlékeznek Jézus halálára. A gyerekeknek viszont azt mondják ilyenkor, hogy az összes harang elrepült Rómába, hogy meglátogassa a pápát. Visszafelé tartva pedig ajándékot hoznak a gyerekeknek.

Nézzétek gyerekek, milyen szép tojásokat hoztak nektek a harangok Galéria: Fura húsvéti szokásokFotó: Ron Chapple Stock / Northfoto

Svájcban és Németországban szökőkutat díszítenek

Svájc és Németország bizonyos részein a városok közkútjait színes tojásokkal, virágokkal, papírszalagokkal cicomázzák fel. A díszek általában nagypénteken kerülnek fel és húsvét után két héttel bontják le őket. Az Osterbrunnen, vagyis a húsvéti kutak szokása a 20. század elején terjedt el Bajorországban, majd később a környező régiókban is megjelent. Mivel a húsvét a tavasz, a megújulás ünnepe is, ezért díszítik fel az életet adó víz forrását.

Bieberbach Galéria: Fura húsvéti szokásokFotó: Alma / Wikipedia

A húsvéti kutak az 1980-as években váltak népszerű attrakcióvá: a heiligenstadti és bieberbachi kutakhoz tömött buszokkal érkeznek a turisták. Utóbbi kút 2001-ben a Guiness rekordok könyvébe is bekerült, amikor több mint 11 ezer kézzel festett tojással díszítették fel.

A zürichiek pénzt hajigálnak a tojásokhoz

A színes tojásokkal nemcsak kutat díszítenek ezen a környéken, de tojástörő versenyt is rendeznek velük. Zürichben például idén is összegyűlnek majd reggel tízkor a Rüdenplatzon kicsik és nagyok, hogy a Zwänzgerle nevű hagyománynak hódoljanak.

Ennek vajon elég kemény a héja? Galéria: Fura húsvéti szokásokFotó: Boston Globe / Europress / Getty

A gyerekeknek hozniuk kell egy keményre főzött tojást magukkal, és felsorakozni a felnőttekkel szemben. A felnőttek egy 20 eurócentet érő kis érmét (aminek a neve Zwänzgerli) dobnak a tojásnak: ha a tojás héja megtörik, a dobó nyert, és megeheti a tojást. Ha a tojás sértetlen marad, a gyerek megtarthatja az érmét.

Észak-Angliában feketére mázolt arccal táncolják végig az utcákat

Észak-Angliában van egy apró város, Bacup. A 18. század óta minden húsvétvasárnap furcsa öltözetű, feketére mázolt arcú férfiak néptáncolják végig az utcákat. A férfiak fekete-fehér jelmezt, annak a tetejébe húzott piros csíkos szoknyát, nyakukban nemzeti színű girlandot viselnek.

Galéria: Fura húsvéti szokásokFotó: Kezka Dantza Taldea Eibar / Wikipedia

A hagyománnyal a mór tengerészekre emlékeznek (ezért a fekete arcfesték), akik valahogyan itt kötöttek ki. De hogy mindez miért pont húsvét vasárnap zajlik minden évben, arra nincs magyarázat.

A norvégoknál egy hétre megáll az élet, és krimit olvasnak

Húsvétkor Norvégiában öt napra megáll az élet. A gyerekek nem mennek iskolába - ebben még hasonlít a dolog a mi tavaszi szünetünkre -, de a felnőttek sem dolgoznak, és szombatot kivéve a boltok, a közintézmények mind zárva tartanak.

Krimi a tejen Galéria: Fura húsvéti szokásokFotó: Tine

A nagy unalom szülhette a húsvéti krimi hagyományát. Ilyenkor ugyanis az egész ország krimi lázban ég, a tévé is bűnügyi filmeket sugároz, könyvekből is csak olyat olvasnak, ami minimum egy rejtélyes gyilkosságot tartalmaz. Az ünnepi időszakban még a tejes dobozon is titokzatos történetek olvashatók, hiszen még a müzli is sokkal finomabb, ha rejtély is jár mellé.

A filippínók keresztre feszítik magukat

Ha már a véres dolgoknál tartunk: a Fülöp-szigeteken egészen brutális a húsvét. Mélyen vallásos katolikusok évről-évre arra vállalkoznak, hogy újraéljék Jézus szenvedéseit, és ténylegesen keresztre feszítik magukat. Úgy tartják, a test szenvedésével a lélek megtisztul. A római katolikus egyház állítólag próbálja ugyan lebeszélni őket erről, de nem sok sikerrel. A látványosságnak is tartott keresztre feszítésekre pedig ezrek kíváncsiak minden évben.

A filippínó húsvét szerves része az önkínzás Galéria: Fura húsvéti szokásokFotó: Dondi Tawatao / Europress / Getty

A finnek azt figyelik, ahogyan a fű nő

Tánc, krimi, véres keresztre feszítés - a húsvét elég vad tud lenni bizonyos országokban. De nem a finneknél! Ők a létező legunalmasabb módon köszöntik a tavaszt: konkrétan azt figyelik, ahogyan a fű nő. Ha az erre a célra befogott kis tálkában kiserkent a fű, a gyerekek színes tojásokkal és papírnyuszikkal dekorálják ki.

A tojásokkal és nyulakkal feldíszített frissen nőtt fűvel a termékenységet, a tavaszt ünneplik Galéria: Fura húsvéti szokásokFotó: Northfoto

Nem volt elég? További furcsaságokat a tavalyi cikkünkben olvashat, ha esetleg akkor lemaradt volna róla.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek