Velence van a legnagyobb veszélyben Európa örökségi helyszínei közül

Velence van a legnagyobb veszélyben Európa örökségi helyszínei közül.

Az Europa Nostra szerdán tette közzé annak a hét európai örökségvédelmi helyszínnek a nevét, amelyet szakértői a legveszélyeztetettebbnek tartanak 2016-ban. A szervezet a legnagyobb veszélynek kitett Velence mellett spanyol, görög, francia, finn, észt, török és örmény műemlékeket nevezett meg listáján, mely itt olvasható teljes terjedelmében.

A listán szereplő helyszíneket súlyos veszély fenyegeti, egyeseket a forrás- és a szakértelem hiánya, másokat a nemtörődömség és a nem megfelelő tervezés miatt. Ezért azonnal lépéseket kell tenni – olvasható az örökségvédelmi szervezet honlapján. A szervezet szakértői csoportokat küld a veszélyeztetett helyszínekre, és az év végégig megvalósítható akciótervet készítenek megmentésükre.

A velencei lagúnaFotó: Blom Uk / Europress / Getty

Plácido Domingo spanyol tenor az Europa Nostra nemzetközi örökségvédelmi szervezet elnökeként szerdán videoüzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy a velencei lagúnát az eltűnés veszélye fenyegeti. A várost nemcsak a klímaváltozás, hanem a turisták hatalmas száma is fenyegeti. "Tudjuk, hogy a tengerszint még ebben az évszázadban emelkedni fog, de a turisták áradata Velencébe már most folyamatosan nő" – hangoztatta Domingo. A számtalan óceánjáró, amely a Szent Márk térre érkezik további veszélyt jelent. Akkora hullámokat keltenek, hogy veszélyeztetik a lagúnát, amelyet elnyelhet a tenger – figyelmeztetett a spanyol tenor.

Az 1963-ban megalakult Europa Nostra (Mi Európánk) örökségvédelemmel, vidék- és várostervezéssel foglalkozó non-profit civil szervezet célja az Európai kontinens kulturális emlékeinek, kulturális sokszínűségnek megőrzése. Az Europa Nostra szoros kapcsolatot épített ki az Európa Tanács az UNESCO és az Európai Unió szerveivel – írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek