Eddig sosem látogatott barlangtemplom nyílt meg Kínában

    A közép-kínai Honan tartomány világhírű Lungmen-barlangjainál egy új buddhista sziklatemplomot nyitottak meg, benne 29 arhat (megvilágosodott) szobrát csodálhatják meg csütörtök óta a látogatók.

     



    Miközben kitiltják a világ leghíresebb pagodáiból a turistákat, addig Kiotóban az eddig szigorúan zárt ajtók mögött működő Daidzsin buddhista templomot épp a napokban nyitották meg előttük. Mindezt pedig azért, hogy busás anyagi ellenszolgáltatásért cserébe alaposabban is megismerhessék a buddhista templomok szokásait és a szerzetesek mindennapjait. Most pedig itt a hír arról a barlangtemplomról, amit szintén először nyitottak meg a látogatók előtt, és bár benne aludni nem lehet, különlegességét a 29 rejtélyesen jó állapotban megőrzött arhat szobor adja.

    A Kancsing-templom embernagyságú szobrai a Tang-dinasztia (618-907) idején, egy buddhista kínai császárnő uralkodása alatt készültek, a máig fennmaradt hasonló szobrok közül ezek a legszebb munkák és ezek vannak a legjobb állapotban.

    A "világi szenvedés által megvilágosodott" buddhista szenteket a legkülönbözőbb testhelyzetben és érzelmi állapotban formázták meg. Ezek az alkotások a korábbi sztereotípiákkal ellentétben az arhatokat élénk alakokként mutatják be, élethűen - idézi az MTI Lu Vej, a helyi kutatóműhely igazgatóját, aki a Hszinhua hírügynökségnek nyilatkozott.

    A szobrokat a kutatók és a restaurátorok gondosan megtisztították, megerősítették és digitális modellt készítették róluk, ami a jövőben segítheti helyreállításukat. A barlangot infravörös kamerákkal és egyéb műszerekkel szerelték fel, amelyek a levegő páratartalmát és a hőmérsékletet is figyelemmel kísérik.

    Az egykori császári fővárostól, Lojangtól délre, 12 kilométerre található világörökségi területen, a Lungmen (Sárkány-kapu) sziklatemplomoknál 494-ben kezdődtek az építkezések. A több mint 2300 barlangban körülbelül 110 ezer szobor kapott helyet. A területen az évszázadok során 80-nál több sztúpa is épült, és 2800 feliratos táblát is kifaragtak.

    Ezért járják körbe a sztúpákat

    A sztúpa formája a lótuszülésben meditáló Buddhát ábrázolja, miközben maga az építmény az alapzatától a csúcsáig a megvilágosodás felé tett lépéseket jeleníti meg. Alapvetően egy zárt épület, bemenni nem lehet a belsejébe, de meditálhatunk a közelében, vagy körbejárhatjuk a hagyománynak megfelelően az óra járásával megegyező irányban. A buddhisták szerint az eközben tett jókívánságok valósággá válhatnak; a szerencsét hozó sztúpák körbejárása által felhalmozott érdemek pedig ahhoz hasonlatosak, mintha Buddhát ajándékoznánk meg. A sztúpák belsejében értékes relikviák, mantratekercsek, Buddhákat ábrázoló agyagszobrok és egyéb szimbolikus tárgyak találhatók. A hit szerint a sztúpa, mint buddhista kultuszépítmény, az embert a személyes fejlődés lehetőségére emlékezteti, hogy rátalálhasson saját belső tökéletességére. A legismertebb hazai sztúpáinkról itt írtunk.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!