Törökországban épülne meg a világ legnagyobb Szűz Mária-szobra

A világ legnagyobb Szűz Mária-szobra épülhet a nyugat-törökországi Izmir tartomány Selcuk körzetében. Az alkotás állítólag legalább olyan tekintélyes lesz, mint a New York-i Szabadság-szobor vagy a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobra.

A tervről a Vatan című török napilap számolt be hétfőn - írja az MTI.

Zeynel Bakici, Selcuk város polgármestere az újságnak azt nyilatkozta, hogy az alkotás legalább olyan tekintélyt parancsoló lesz, mint a New York-i Szabadság-szobor vagy a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobra. Azt azonban, hogy pontosan mekkora szobrot építsenek, még nem döntötték el.

Nincsenek híján a környéken a látványosságoknak - Epheszosz romvárosaFotó: Europress / Getty

 Bakici emlékeztetett arra, hogy az UNESCO tavaly a Selcukhoz közeli Epheszosz antik romvárossal együtt felvette a világörökségi listára Szűz Máriának a közelben álló, feltételezett lakóházát is, ahol Mária a hagyomány szerint Krisztus halála után élt.

Selcuk polgármestere kiemelte, hogy míg hozzájuk évente 2,5 millió turista érkezik, addig a tízezer lakosú Fatimát Portugáliában kétszer annyian látogatják.

Hozzátette: még Chile fővárosában, Santiagóban a 22 méter magas Szűz Mária-szobrot is ezrek keresik fel minden évben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek