Kínai Nagy Fal és Colosseum: ezek miatt utaztak a legtöbben

    A tavaly eladott több mint 6,6 millió belépőjeggyel a római Colosseum lett a világ második leglátogatottabb régészeti helyszíne. Csak a kínai Nagy Falat keresték fel többen, ott több mint tíz millió látogató volt.

     

    Az olasz főváros központjában emelkedő Colosseum valójában a Forum Romanum és a Palatinus-dombon található császárpaloták alkotta közös régészeti park része. A 81-ben megnyitott ókori amfiteátrum olasz és külföldi látogatóinak többsége a másik két helyszínt is bejárta Rómában. 2014-ben több mint 5,7 millió turista kereste fel a Colosseum-Forum Romanum-Palatinus területét - írja az MTI.

    Fotó: Giorgio Cosulich / Europress / Getty


    Francesco Prosperetti, a Colosseum régészeti felügyelője elmondta, a rendkívül magas látogatói létszám annál is inkább rekordnak számít, mivel a terrorizmustól való félelem, a fémdetektoros ellenőrzés miatt lassított bejutás, valamint a Colosseum dolgozóinak gyakori sztrájkjai sem rettentették el az érdeklődőket. Prosperetti szerint a Colosseum 2014-ben megkezdett restaurálása is jelentősen hozzájárult a látogatottság növeléséhez. A tervek szerint idén véget érő helyreállítást Diego Della Valle olasz vállalkozó finanszírozza 25 millió euróval. A Colosseum lett a 2024-es olimpiai játékokra pályázó Róma városának jelképe is.

    Francesco Prosperetti ugyanakkor bejelentette, hogy korszerűbb jegyfoglalási rendszerrel és új útvonalakkal igyekeznek "jobban szétosztani" a Colosseumra kíváncsiak tömegét, mivel az ókori műemlék nem bír el ennyi látogatót. Éppen ezért minél előbb új régészeti látványosságok, többek között a 2000 óta zárva tartó Domus Aurea, Nero császár Aranypalotája megnyitására készülnek. A tervek között szerepel egy étterem megnyitása a Palatinus-dombon és egy kávéház a Forum Romanumon.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!