Városok, amiket a kínaiak lekoppintottak

Angol kisvárosi hangulat hamis viktoriánus házak közé építve, mini Manhattan kínai felhőkarcolókkal és az Eiffel-torony mása sok ezer kilométerre az eredeti példányától. Városhamisítás ipari méretekben Sanghajtól Pekingig.

Táska, ékszer, ruházati és műszaki cikk - nincs olyan dolog, amit ne tudnánk kínai utángyártott valóságában megszerezni a kínai piacokon vagy a sarki kis üzletben. Ezúttal azonban a Business Insider magazin a kínai koppintások kapcsán olyan tipikus város részleteknek és azok jellegzetes építményeinek fotóit gyűjtötte össze, amelyeket a tervezőmérnökök kompletten Kína egy-egy külvárosi részébe másoltak át infrastruktúrával, épített örökségekkel és az adaptálható kultúra lehetőségével együtt. Nem minden úgy sült el, ahogy szerették volna, de az épületek állnak, a hamiskás városok még léteznek.

Így nőtt ki szinte a földből az utóbbi években a kínai Manhattan-negyed, amelyhez azért romboltak le egy ősi Tianjin nevű halászfalut, hogy a sokemeletes felhőkarcolók mellett a világ legnagyobb épületkomplexumának számító Rockefeller Center és a Lincoln Center replikái is helyet kaphassanak. A helyi beruházó cégek ugyanis komolyan gondolták, hogy egyszer ez a mini-Manhattan lehet majd a világ pénzügyi hatalmának legújabb kellős közepe. Az építkezések azonban pénz hiányában több helyen is leálltak, és jelenleg többször emlegeti a helyet a nemzetközi sajtó szellemvárosként, mint új, ígéretes és feltörekvő metropoliszként.

A Peking szívében kialakított alpesi hangulatú utcát ugyanakkor már azért hozták létre, hogy a napi hajtásban megfáradt dolgos kínaiak a bajor házak idilljében sörös korsókkal kezükben pihenjenek meg esténként és hétvégenként. Azonban a népszerű svájci turista központ, Interlaken mintájára létrehozott pekingi utca éttermeit és bárjait valamiért mégsem látogatják, szinte teljesen kihalt a tehén installációkkal díszített fagerendás házak környéke.

Persze vannak jól sikerült produktumai is az ipari méretű városhamisításnak. Ilyen az itáliai bőség és mediterrán hangulat ihlette Florentia települése, amelyben a szűk bevásárló utcáktól kezdve a szökőkutakon át a gondolákkal bejárható csatornákig mindent megtalálunk. De nem hiányoznak a Prada és Gucci termékeket kínáló üzletek sem - feltehetően szigorúan a helyi ízlésre és minőségre szabott termékeikkel együtt. Aztán ott van Sanghaj közelében a sarki kocsmákkal tarkított Temze városa, ahol a viktoriánus házak és a macskaköves utcák között sétálva egy kicsit tényleg úgy érezheti minden kínai, mintha egy angol kisvárosban élne. És bár a mérnökök még egy kisebb Temze-folyó másolattal is felszerelték a várost, hogy elszívják a túlzsúfolt Sanghaj városából a családokat, a köré épített lakóingatlanok kevés kínai családot vonzanak, a legtöbben csak turistáskodni szeretnek a környéken.
A galériában bármely képre kattintva ön is megnézheti, hogy milyen városokat hamisítanak még a legszívesebben a kínaiak.

 

Luodian, a svéd város
Galéria: Kínában már a városokat is másolják
Fotó: Barry O'neil / Europress / Getty

 

Interlaken, ahova még a luzerni Kapellbrücke középkori híd mását is beszerelték
Galéria: Kínában már a városokat is másolják
Fotó: Kevin Poh / Wikipedia

 

Ilyen a kínai Temze városa
Galéria: Kínában már a városokat is másolják
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

 

Sanghajtól néhány órára található Tianducheng városa, amely Párizs miliőjét koppintotta le annak legfőbb jellegzetességével együtt
Galéria: Kínában már a városokat is másolják
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty

 

A szellemvárosként működő mini Manhattan
Galéria: Kínában már a városokat is másolják
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek