Fokvárosban vannak a legjobb szállodák, de Budapest is megéri az árát

A kelet-európai szállodák meglepően jól szerepelnek az internetes értékeléseken, egyelőre azonban Fokváros vezeti a listát. Budapest szállodái egy másik, a legjobb ár-érték arány alapján rangsoroló listán a dobogós harmadik helyet érték el – derül ki a PwC tanácsadó cég felméréséből.

A fővárosi Four Seasons Hotel Gresham Palace rendre a világ legjobb szállodáit gyűjtő listákon szerepel

Fotó: Mark H. Milstein / Northfoto



A legjobbak listáján Vilnius és Johanessburg a 2. illetve a 3. helyen végzett, és mindössze Edinburgh, valamint Lisszabon került be nyugat-európai városként az első tízbe. Budapest ugyan az összesített GRI mutató alapján - ami azt méri, hogy a vendégek összességében milyen szolgáltatást kaptak a pénzükért - nem került az első 10-be, ám az ár-érték arányon alapuló értékeléseket tekintve a 3. helyen áll. A fővárost az utóbbi listán Fokváros és Prága előzi meg.

Legjobb szállodák a vendégértékelések szerint

1. Fokváros
2. Vilnius
3. Johannesburg
4. Edinburgh
5. Marakesh
6. Prága
7. Varsó
8. Lisszabon
9. Riga
10. Abu Dhabi

Nem veszik komolyan a vendégértékelést

A tanulmányból kiderül az is, hogy sok szállodatulajdonos egyáltalán nem veszi figyelembe üzletének fejlesztése során a vendégek visszajelzéseit, gyakran hivatkoznak az értékelések megbízhatatlanságára, így védekezve a kapott kritikákkal szemben. Azonban akik képesek megfelelő intézkedéseket hozni a szolgáltatás javítása érdekében, hosszú távú versenyelőnyre tehetnek szert.

A vendéglátóhelyek tulajdonosainak mindemellett azt is figyelembe kell venniük, hogy az online értékelések a turisztikai szakemberek, illetve a befektetők számára is hasznos információkkal szolgálnak, így a negatív észrevételek - például a turisták keresletét vagy forrásszerzést tekintve - további kedvezőtlen üzleti hatásokkal járhatnak.

A PwC Online Reputations - Why hotel reviews matter and how hotels respond című angol nyelvű felmérése két üzleti évet ölel fel, és 142 online utazási iroda, valamint online értékelési felületen elérhető visszajelzéseken alapul. A PwC tanulmánya a 3, 4, illetve 5 csillagos szállodákat is figyelembe veszi 48 városban. A kiválasztott 48 város Nyugat- és Közép-Európában, Kelet-Európában, Közel-Keleten és Afrikában, valamint Indiában található.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek