Veszélyben a világ egyik legszebb tengerpartja

Veszélyben a világ egyik legszebb tengerpartja

Több mint száz tűzoltó küzd a dél-afrikai Fokváros déli szélén tomboló tűz ellen, amely a világ egyik legszebb tengerparti útját is veszélyezteti - írja az MTI.

 Az erős szél miatt a vasárnap keletkezett tűz hétfőre virradóra átterjedt a közel négymilliós város déli szélén található erdős dombra is, és mindenekelőtt a Chapman's Peak nevű hegység kilátóját fenyegeti. A lángok elértek egy luxusszállót is, ahonnan evakuálták a vendégeket. Senkinek nem esett baja, a kár mértéke egyelőre nem ismert - közölte a vendégház egyik dolgozója.

A tűzvész miatt több más úthoz hasonlóan ideiglenesen lezárták a világ egyik leghíresebb tengerparti útvonalát, a Hout-öböltől Noordhoekig vezető Chapman's Peak Drive-ot, amely a Tábla-hegyi Nemzeti Park része. A lángok egy idősek otthonát és több házat is veszélyeztetnek, ezekről a helyekről mintegy száz embert kellett kimenekíteni. A tűzoltóság harminc kocsival és helikopterrel oltja a tüzet, de egyes, lángokban álló területek csak gyalog közelíthetők meg. A hatóságok szerint még keddig is eltarthat, mire a lángok terjedését sikerül megfékezni. A tűz okát továbbra sem tudják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek