Csodás múzeumok jönnek

2015-ben a múzeumlátogatás már rég nem azonos a műtárgytól műtárgyig kószálással, és ezt mi sem bizonyíthatná jobban, mint az idén nyíló sztármúzeumok kínálata.

Remélem, mindenki tisztában van vele, hogy 2015-ben a múzeumlátogatás régóta nem azonos holmi ténfergéssel műtárgytól műtárgyig. Állítólag arra volt már példa a történelemben, hogy valakik úgy jutottak el múzeumba, hogy a nyaralás közepén elunták a tengerparti révedezést, és valami kulturált, légkondicionált helyre vágytak, ahová végre normálisan fel lehetett öltözni. De erre a verzióra nincsenek bizonyítékok.

(Fotó: Louvre Abu Dhabi)

Mindenesetre ha így is lenne, és sokan a klasszik múzeumi időtöltésre szavaznának mindenféle egyéb bonyodalom nélkül, ez is rendben van. Végülis a párizsi Louvre-nál még mindig tizenötezren állnak sorba ilyesmiért nap mint nap, senkit sem fogunk ebben megakadályozni. De talán jobb lenne, ha ugyanezek az emberek most mégis megértenének valamit a menőzés új, 21. századi formáiból, ami a közművelődést illeti.

Ebben az évben ugyanis olyan régóta várt kulturális helyszínek nyitnak szerte a világban, amelyek a 90-es évek óta erősödő trendeket is (ikonikus, formabontó épület, attrakció, élménymúzeum, közösségépítés, multifunkcionalitás) jócskán megugorják földrajzi elhelyezkedésük, méretük vagy tematikájuk révén. Biztos, hogy nemcsak a bennük őrzött kincsek miatt lesz érdemes felkeresni őket, és sorban állni értük.

A Louvre Abu Dhabi

'Haven of coolness' – írja róla saját honlapja, még további ambiciózus hasonlatokkal és jelzőkkel körülírva a jelenséget. Ezt hűs menedéknek, vagy coolság-dokknak is fordíthatjuk tetszés szerint; az intézmény Jean Nouvel tervezte, víztükör felett lebegő, hófehér kupolája oázisokat idéz, és az abu-dzabi kultúrvidámpark, a Boldogság-sziget (Saadiyat) egyik fő vonzerejét adja majd 2015 decemberétől.

Az építkezésről készült Instagram-fotók százai bizonyítják, hogy az Emírségektől megszokott módon grandiózusra álmodott múzeumépület már tényleg nemcsak délibáb.

A Louvre Abu Dhabi a párizsi intézménytől teljesen független, és egy Franciaországgal kötött egyezmény értelmében 1 milliárd euró fejében 30 éven át használhatja a Louvre nevet. Ezen kívül franciaországi múzeumokból kölcsönözhet műalkotásokat, és a Louvre gárdájának tanácsadását veheti igénybe a kiállítások megszervezéséhez és a saját gyűjtemény építéséhez. Mindez már 2007-től, az alapítástól nagy vitákat generált Franciaországban, de a közel-keletiek komolyan gondolják, hogy kulturális hidat építsenek Kelet és Nyugat között. Az arab világ és Ázsia műkincsei mellett Manet, Bellini vagy Robert Fenton művei is helyet kaptak az állandó gyűjteményben.

Kultúrvidámpark vagy kultúrhíd épül Abu Dzabiban?
Galéria: 2015 új múzeumai
(Fotó: Louvre Abu Dhabi)

Nouvel különleges hangulatú, hagyományos arab elemeket újraértelmező épülete a emblematikus fényesővel, és tágas, összesen 24 000 négyzetméter alapterületű kiállítóterével méltó helyszíne lehet két világ találkozásának. Hogy sikerrel jár-e a múzeum és vele az egész Saadiyat-projekt, melynek célja a nagyberuházások révén (új Guggenheim Múzeum, Zayed Nemzeti Múzeum, Tengerészeti Múzeum, szintén sztárépítészek közreműködésével) a turizmus hosszú távú felturbózása, néhány éven belül kiderül.

GEM – a világ legnagyobb régészeti múzeuma

Az új Nagy Egyiptomi Múzeum (Grand Egyptian Museum) Kairóban aztán tényleg nem viccel. Durvábban fog kinézni, mint egy igazi csillagkapu és a Harmadik típusú találkozások anyaűrhajójának keveréke, ami mindeközben még szép is.

A dublini Heneghan Peng építésziroda által tervezett nagyszabású homlokzat a fényáteresztő alabástrom háromszögeivel, az épület monumentális átriuma a már 2006-ban ideszállított tíz méteres II. Ramszesz-szoborral, vagy a tetőterasz a piramisok látványával önmagukban is frenetikus térélményt adnak majd.

A gízai piramisoktól 2 kilométerre összesen 50 hektárt elfoglaló, negyedik piramisként is emlegetett objektum tehát minden dimenziójában lélegzetelállító lesz, odabent pedig kihagyhatatlannak ígérkező, többnaposra tervezhető történelmi kalandokba keveredhet a látogató. Elsődleges funkciója szerint Egyiptom minden műkincsét itt fogják tárolni, és erre az óriási feladatra épülnek a koncepció rétegei, ahogy az épület egyes szintjei is.

Ezen a képen még nem látszik, de ebből sivatagi varázsdoboz lesz Kairóban
Galéria: 2015 új múzeumai
(Fotó: Grand Egyptian Museum - GEM)

Így már működik az egyik korábbi ütemben elkészült hipermodern konzerváló és kutató részleg (külön osztályokkal és csúcstechnikával felszerelt laborokkal a szerves és a szervetlen anyagok, valamint az emberi maradványok számára), és most készül el a látogatókat különböző tematikájú bejárásokra invitáló kiállítótér gyerekmúzeummal, konferenciatermekkel, oktatási célú részlegekkel, digitális kiállításokkal, a múzeum körül minden irányban elterülő kertekkel kiegészítve. Ide kerül át a Tutanhamon-kincs és a Tahrir téri Egyiptomi Múzeum minden rekvizituma is.

Noha a terv már jóval régebbi, és 2002-ben írták ki az építészeti tervpályázatot, az egyiptomi illetékesek a múzeum megnyitásától a turisták érdeklődésének és bizalmának 2011-es forradalom utáni helyrebillenését is várják, és évi 5-8 millió látogatóval számolnak, akik mind csak erre a giga-varázsdobozra lesznek majd kíváncsiak.

Zsezsgés keleten, ingyen kortárs lépes méz nyugaton

2015-ben két világ csap össze észrevétlenül két kortársművészeti intézmény nyitásával. A milliárdosok világának két ellentétes pólusán, Los Angelesben és Moszkvában megvalósuló két projekt legérdekesebb momentuma a létrehívóik attitűdje közötti különbség.

Legalábbis minden, amit a 2008 óta különböző helyszíneken működő, ambíciózus orosz kiállítóhelyről, a Garage Kortárs Művészeti Múzeumról olvasok, főleg a harsány csillogásról, a partizásról és a híres művészekkel és más celebekkel való fotózkodásról szól.

Ettől azonban, illetve ezen felbuzdulva akár, bőven érdekes lehet majd ellátogatni a Dása Zsukova (a Chelsea-tulajdonos Roman Abramovicsnak, a világ 130. leggazdagabb emberének a felesége) által megrendelt vadiúj múzeumépületbe 2015 nyarától.

Rem Koolhaas és Dása Zsukova az új Garage makettjével 2012-ben
Galéria: 2015 új múzeumai
(Fotó: Ben Pruchnie / Europress / Getty)

Éppen a híres Gorkij park megújításával egyidőben kezdték el renoválni a benne található egykori legendás Négy Évszak Étterem épületét Rem Koolhaas sztárépítész tervei alapján, hogy beleköltöztessék az eddigi helyszíneken sikerrel működő programokat, kávézót és könyvesboltot. Ahogy a kiterjedt ismeretségi kört elnézem, az ikonikusnak szánt körvonalú, futurisztikus-konstruktivista dobozban akár magával Marina Abramović-csal is összefuthatunk merő véletlenül. De vigyázat, ő nem rokon!

Az Eli és Edythe Broad nevével fémjelzett The Broad ezzel szemben épp olyan kifinomult és nagyvonalú, mint a dúsgazdag és adakozó házaspár által korábban is finanszírozott kulturális beruházások. A Forbes 2014-es listáján "csak" 182. Eli Broad 15 éve vonult vissza az üzleti élettől, hogy idejét kizárólag a jótékonykodásnak szentelje.

Az új művészeti múzeum Los Angeles központjában található épülete a Diller Scofidio + Renfro építésziroda munkája. Lépes mézre emlékeztető, lyukacsos homlokzatával a tőszomszédságában elhelyezkedő Walt Disney Concert Hall ikonikus, fényesen hullámzó formáit ellenpontozza majd. Az építkezést élőben is lehet követni egy webkamera segítségével.

A körülbelül 11 000 négyzetméternyi alapterületű kiállítótérben Broadék 2000 darabos, immár 'Un-Private' (azaz nem-magán-) gyűjteményéből helyeznek el válogatást. A mézesmadzagnak is beillő műtárgylista Cindy Sherman, Jeff Koons, Jean-Michel Basquiat, Barbara Kruger, Roy Lichtenstein, Joan Miró és még vagy száz bombasztikus név alkotásaival nem jelent azonban elérhetetlen szórakozást. Eli Broad az első épületbejárás alkalmával nyilvánította ki abbéli szándékát, hogy a múzeum állandó gyűjteményének látogatását minden érdeklődő számára teljesen ingyenessé tegye. Az ingyen belépőtől azt is reméli, hogy a környező kulturális intézmények látogatottsága is fellendül, előidézve egy a mainál még élhetőbb kultúrállapotot a Grand Avenue-n.

A The Broad homlokzatáról már lekerült az állványzat Los Angelesben
Galéria: 2015 új múzeumai
(Fotó: Gary Leonard / The Broad)

Azt nem tudjuk, hogy itt milyen hírességekkel lehet majd fényképezkedni, de talán mindannyian értjük, mi a lényeg: indulás kortárs művészetet nézni Los Angelesbe, 2015 őszétől ingyen.

Videójáték mint nemzeti kincs

A végére tartogattam egy nagyon laza variációt új múzeumra, mindenféle sztárépítészek és egyéb körítés nélkül: Anglia nemzeti múzeumot hozott létre a videójáték történetének, ami márciusban fog megnyílni, csak így, egyszerűen.

A már hagyományos, éves GameCity fesztivál helyszíne, Nottingham ad otthont a National Videogame Arcade-nek, amelyet a videójátékok National Gallery-jeként is emleget a Telegraph. Öt emeleten mutatják majd be a játéktechnika fejlődését és történelmének fordulópontjait, a legfontosabb tárgyi eszközöket és ezek kulturális vonatkozásait.

A koncepció kiemelt figyelmet szentel a legősibb videójátékoknak, a gyerekeknek, a nem játszó érdeklődőknek és az aggódó szülőknek is, akiket szeretnének meggyőzni: a videójátékozás nem egyenlő a szociopatává válással.

Reméljük, hogy a fentiek áttekintésével világossá vált, hogy a műélvezet sem elszigetelt, antiszociális tevékenység, sőt az interaktivitás, a társadalmi felelősségvállalás, hídépítés nemes célja akár videójátékok révén is megvalósítható.

Mindezek ismeretében tágítsák ki mostmár kulturális öntudatukat, és a szigorúan vett művelődés és légkondizás helyett érezzék magukat jól az évszázad múzeumainak varázslatos atmoszférájában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek