Senki nem akar Afrikába utazni az Ebola miatt

Senki nem akar Afrikába utazni az Ebola miatt

Bár mostanában nem jelentettek Ebola-fertőzéses eseteket Kelet-Afrikából, beleértve Kenyát, Ugandát, Tanzániát, Ruandát és Etiópiát is, a világ számos országának turistái egy időre leírták egész Afrikát, mint turista-célpontot - írja áttekintő cikkében a Turizmus.com.

Kenyai szafariFotó: Wolfgang Kaehler / Europress / Getty

"A turisták távolmaradása egyrészt a betegséggel kapcsolatos tájékozatlanságból fakad, másrészt abból a tényből, hogy fel sem tudjuk fogni, mekkora a távolság – több ezer kilométer – a fertőzött területektől, a kontinensen belül is" – magyarázza Mike Mwangi, a kelet-afrikai Conference and Travel cég kereskedelmi igazgatója.

Jelenleg a nyugati parti Guinea, Libéria és Sierra Leone a leginkább fertőzöttek, amelyek távolabb vannak az említett keleti parti államoktól, mint mondjuk Párizs vagy London. Az Ebola a levegőben nem terjed, a legfontosabb, hogy a testnedvekkel ne kerüljünk kapcsolatba. Általában elég egy (vagy inkább napi több) alapos fertőtlenítő kézmosás és védve vagyunk – ám a fertőzött nyugati parti országokban ennek a lehetősége is sokszor hiányzik.

Amint Mike Mwangi hangsúlyozta, a hatalmas keleti partszakasz turisztikai szakemberei garantálják az utazók biztonságát és higiéniáját, különösen mióta 2014 júniusától a Kenya Airways szünetelteti libériai és Sierra Leone-i járatait, a kenyai egészségügyi minisztérium javaslatára.

Az Ebolát megsínylette egész Afrika turizmusa, beleértve még az észak-keleti országok beutazó forgalmát is, igaz ebben szerepet játszottak az elmúlt évek politikai viharai is.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek