Félszáz embert temetett maga alá a jávai sár

Félszáz embert temetett maga alá a jávai sár

Hétfőre már negyvenkettőre emelkedett az indonéziai Jáva szigetén három napja történt földcsuszamlás megtalált halálos áldozatainak száma, de további hetven embert még mindig keresnek – írja az MTI. Az áldozatok közül 38-at azonosítottak, négy kilétét még most vizsgálják.

A katasztrófa a heves esők miatt érte a sziget középső részén található Jemblung és Banjarnegara településeket, ahol a sárfolyam több mint száz épületet letarolt. A két hegyi település 460 kilométerre fekszik az ország fővárosától, Jakartától.

Az indonéz katasztrófa-elhárítási hatóság vasárnapi adatai szerint a mentési munkálatokban több mint kétezer ember vesz részt, a folytatódó heves esőzések miatt azonban szombaton magát a mentést is meg kellett szakítani.

Az emberek földmunkagépek mellett lapátokkal, sőt puszta kézzel is dolgoznak, de alig van remény arra, hogy megmerevedett sárfolyamban túlélőkre bukkanjanak.

A több mint 17 ezer szigetből álló, 240 milliós trópusi országban a decembertől áprilisig tartó esős monszun alatt gyakoriak az árvizek és földcsuszamlások, amelyek hatását csak tovább súlyosbítják az erdőirtások.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek