Strandolás és saslik Mahacskalában

    Turóczi Gábor, a magyar csokimárka, a chocoMe Moszkvában élő ügyvezetője nemrég elhatározta, hogy körbeutazza a Kaukázust, a nem kis kalandra pedig három évet adott magának. Mint írja, az ember fia vajh' keveset tud a világnak eme titokzatos szegletéről, és az is főleg robbantásokkal, nehéz- puskaporos levegővel átitatott szakadár kisköztársaságokkal, meg bizonytalan államformákkal kapcsolatos. Ezzel az írással az előítéleteken szeretne változtatni és bebizonyítani, hogy a Kaukázusban fogad minket talán a legnagyobb vendégszeretet a világon, itt vannak a legeslegfinomabb ételek és a legkiválóbb emberek. No meg persze a természeti hatalmasságok, hegyek-völgyek-vizek gigászi triója is. Elsőként dagesztáni kalandjait olvashatják, két részletben: Mahacskalával indítunk.

    Korábban "alulról" már kicsit körbeutaztam a Föld óriási hegyrendszerét, a Kaukázust - ami a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között helyezkedik el - jártam Adzsáriában (autonóm köztársaság Grúzia délnyugati részén), Grúziában, a de facto elismert Hegyi-Karabahban, Azerbajdzsánban és Örményországban is. Most felülről kezdtem el "tervezni" és első úticélpontként Dagesztánt jelöltem meg.

    Forrófejű társaság

    A Dagesztáni Köztársaság az Oroszországi Föderáció tagköztársasága, ugyanakkor érdekes, hogy az oroszok csupán a lakosság 5 százalékát teszik ki itt. Mintegy hatvanféle nemzet él egy hazánknál kisebb területen, amelyekről lényegében még életemben nem hallottam. Kumikok, dargincek, lakkok, lezgincek, tabaszaranok, avarok, agulok, rutulok, cahurok, nogajok és még hasonló furcsa nevű népek élnek errefelé, nagyjából békességben egymással, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy például szívesen házasodnának is a "nem magukfajtával". Persze gyakran terjeng a levegőben nem kis tesztoszteronszag, de ez így van rendjén. A kaukázusiak hirtelenek, forrófejűek, és mindaddig nincs nagyobb gond, amíg nem robbantanak egy jókorát valahol.

    Helyiek a városi strandon
    Galéria: Unatkozik? Utazzon Dagesztánba!
    Fotó: Turóczi Gábor

    Minden népnek saját nyelve van (még ha csak kétszázezren beszélik is azt), saját ételeik, évezredes kultúrszokásaik. Na ezeket szeretném én megismerni.

    M, mint Mahacskala

    Az út Moszkvából mintegy 2,5 órát vesz igénybe repülőn Mahacskalába, a fővárosba, ahol a repülőtérre egyedül a mi gépünk érkezik. Ráadásul a reptér akkora, mint egy kisebb otthoni buszpályaudvar. Kint áll vagy száz autó, a fele taxi (a másik fele nem hivatalos taxi), tömegközlekedésnek nyoma sincs. Egymás után húznak el a francba, és sietnem kell, ha nem akarok ott maradni a semmi közepén, merthogy nagyon úgy fest a helyzet, hogy a város azért egy Kaszpi-tengernyivel odébb van. Beszállok egy kocsiba, egy vadidegen ember mellé, és fogalmam sincs, elrabolnak-e vagy sem. Végül nem, de azért itt ezt sosem lehessen tudni.

    Mahacskala elsőre gyönyörbe ágyazott összevisszaságot juttat eszembe, mintha összekeverték volna Albániát Észak-Afrikával és Mongóliával, amit még keleti stílusjegyekkel is elláttak. A gyönyörrel a várost körülölelő dombokra utalnék. A nyomor pedig? Itt a hatvanemeletes ház mellett áll a pár négyzetméteres, széteső vityilló, amit még néhány nagyon gazdag, ám annál kevesebb ésszel rendelkező helybéli még azzal spékel meg, hogy közéjük is építenek valamit, mert "az ott a jó hely". Ily módon mintegy ezer építési stílus keveredik itt, és nem ritka, hogy egy körforgalomba benyúlik egy ház, mert épp "oda sikerült kibulizni az építési engedélyt".

    Újabb építészeti kavalkád
    Galéria: Unatkozik? Utazzon Dagesztánba!
    Forrás: Travelo

    Újabb teljes értelmetlenség számomra a tengerpart kérdése, amit azért nem lehet könnyen megközelíteni, mert egy vasúti sín fut vele párhuzamosan. A városi "strand" olyan látványt nyújt, mint egy közepesen tiszta szemétlerakó, ami köves és teljesen kiépítetlen is. Magam nem voltam rest, és legyalogoltam azt a pár kilométert, ami elválasztott a gyönyörű, nomád, véget nem érő homokos, valódi Kaszpi-tengerparttól. Ez viszont valóban nagy élmény - ilyet nem találunk manapság Horvát- vagy Görögországban.

    Zseniális saslik

    Mahacskalában található a kedvenc Lenin szobrom, ahol barátom épp a tenger felé integet, a tövében pedig pazar saslikozó hely működik. Családias a hangulat, három koromfekete-csupaszőr ember foglalatoskodik a rablóhús-készítéssel: az egyik felfűzi, a másik süti, a harmadik meg cigizik és szakmai tanácsokat ad. Csak a kinézetükre adnék három év letöltendőt, de én már megtanultam: "soha ne ítélj elsőre". Tényleg nagyon remek ez az étel: egyszerűen imádom, lehet, hogy éjjel-nappal, egész életemben tudnám falni. És sokkal jobb, mint Moszkvában.

    A faszenes mahacskalai főteres saslikmennyország
    Galéria: Unatkozik? Utazzon Dagesztánba!
    Fotó: Turóczi Gábor

    Ami a szállodákat illeti: semmiképp ne otthonról foglaljunk előre, mivel kevés mahacskalai szállás van a "mi rendszereinkben". Itt helyben javasoljuk a keresést/foglalást, mivel a mahacskalai szállodák nem szeretik magukat exponálni külföldi szobafoglaló rendszerekben. Hely lesz, az garantált: elég sok szálloda van a városban.

    Következő cikkünkben a dagesztáni konyhát teszteljük, és ellátogatunk a hegyekbe is.

    Újabb cikkünk ebben a témában:

    Gelendzsiki vadromantika: csapkodó hullámok, ételköltemények, szivar és Ibrahim konyakja - 2016.05.31.
    Turóczi Gábor, a magyar csokimárka, a chocoMe Moszkvában élő ügyvezetője még 2014-ben határozta el, hogy körbeutazza a Kaukázust. Korábban dagesztáni kalandjairól mesélt, most Gelendzsikkel és Krasznodárral folytatjuk.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!