A völgy, ahol a nők ingyen síelhetnek

Míg egy februári síelésen van, hogy a ködtől az orrunk hegyéig se látunk a hegyekben, márciusban már tavaszi időjárásban csúszhatunk. A Gastein-völgyben jártunk, ahol síeltünk, hótalpaztunk, napoztunk, és négy nap alatt gyakorlatilag újjászülettünk.

 Madárcsicsergés, szikrázó napsütés, tavaszias idő, zöldülő völgyek és birkacsordák várják a márciusban Ausztriába érkezőket. Elsőre nehéz is beleélnie magát az embernek, hogy hamarosan a hófehér pályákat fogja karcolni. Pedig pont ez a fantasztikus a tavaszi síelésben: a völgyben tavasz, a hegyeken viszont még tél fogad. A Budapesttől körülbelül hat órás autóútnyira fekvő Gastein-völgyben legalábbis mindenképp.

Hótalpas túra Sportgasteinban
Galéria: Gasteini síelés
Fotó: mimi / Travelo

 Kipróbáltuk, és tényleg működött: pár itt eltöltött nap is elegendő volt hozzá, hogy frissebben és derűsebben térjünk vissza a mindennapokba. Hogy ez a végtelenül nyugodt kis településeknek, a helyiek őszinte vendégszeretetének, a zseniális – és brutális kalóriabomba – ételeknek, a termálvíznek, vagy a szédítő hegycsúcsoknak köszönhető, mindegy is. A lényeg, hogy működik.

Sissi is itt pancsolt egykor

Persze nem mi vagyunk az elsők, akik rájöttek, milyen pihentető tud lenni egy kis kiruccanás Bad Gasteinba és környékére. Már a rómaiak is tábort vertek itt időszámításunk előtt 2000 évvel, a felszínre törő termálvíz már akkoriban is nagy népszerűségnek örvendett. A gasteini gyógyfürdőzés igazán nagy divattá persze jóval később, a 16. században vált, de az igazi aranykor a Tauern vasút 20. századi megépítésével jött el. Így a pihenni vágyók lóvontatta járművek helyett kényelmesen, vonatokon érkezhettek az üdülőhelyre.

Bad Hofgastein, sétálóutca
Galéria: Gasteini síelés
Fotó: mimi / Travelo

 "Ekkor vált a völgy az európai politika meghatározó helyszínévé, a bismarcki időkben Gastein egyenesen a "diplomaták fürdője" volt. Olyan vendégek tették itt tiszteletüket, mint I. Ferenc József császár és felesége, Erzsébet császárné, Bismarck herceg, Schubert, vagy éppen Schopenhauer. 1945/1946 telén pedig megkezdték az első sílift építését is. Ezzel a Gasteini-völgyben új korszak vette kezdetét: a téli sport időszaka" – olvasható a völgy hivatalos honlapján.

Melyik települést válasszuk?

Érkezzünk akár a nagymúltú fürdőkultúra, akár a téli sportolási lehetőségek miatt, egy jó szálláshelyre mindenképp szükségünk lesz. Alapvetően három eltérő karakterű település közül választhatunk, így mindenki megtalálhatja számítását.
Bad Gastein a patinás grand hotelek, a nagy robajjal lezúduló vízesés és a környéken kifejezetten nyüzsgőnek számító éjszakai élet városa. A város felső – sífelvonóhoz, gyógyfürdőhöz közelebb eső – része az igazán életteli, a lentebb fekvő utcákat az új tulajdonosukra váró, jelenleg üresen álló századfordulós hotelépületek uralják. Persze ennek is megvan a maga misztikus hangulata, pláne, hogy erre találjuk a hangosan morajló, híres vízesést is. Mindenképp sétáljanak erre egyet, és reménykedjenek önök is, hátha hamarosan visszaköltözik az élet ezekre az utcákra, igazán megérdemelné a város. Mivel itt csak átutazóban jártunk, szállások tekintetében a Tripadvisor-véleményekre hagyatkozunk. Eszerint a városban az egyik legjobb hely a Hotel Salzburger Hof, nagy alapterületű szobákkal, bőséges és magas színvonalú ellátással és kellemes wellness részleggel. A szálloda Bad Gastein bulisabbik részén helyezkedik el, így éjszakai zajokra sajnos számítani kell.
Jelenleg Bad Hofgastein az, ami korábban Bad Gastein volt: a völgy legmenőbb üdülővárosa. Fejlett infrastruktúra, remek termálfürdő, modern konferenciaközpont, korcsolya- és curlingpálya, hangulatos sétálóutcák, idilli, kisvárosi hangulat és rengeteg apró bolt várja az ide érkezőket. Természetesen innen is indul felvonó a pályarendszerre, a síbuszokkal pedig a távolabbi helyeket is könnyen meg lehet közelíteni. A városban eddig két hotelhez volt személyesen szerencsénk, az egyik a sétálóövezet legvégén található Hotel Germania, a másik pedig a termálfürdőtől pár lépésnyire elhelyezkedő Hotel St. Georg. Mindkettőt nyugodt szívvel tudjuk ajánlani, de érdemes akciókra vadászni, mert elég borsosak az áraik. Cserébe tiszta, tágas szobákat kapunk, fa berendezéssel, osztrák hangulattal, bőséges és finom ellátással, wellness részleggel.
Aki a kisvárosi hangulat helyett inkább falusi életérzésre vágyik, annak Dorfgastein lehet az ideális választás. Hangulatos kis éttermek, birkacsordák, végtelen nyugalom várja az ide érkezőket. Ráadásul közvetlenül innen indul a völgy – szerintünk – legjobb pályarendszerére a Dorfgastein/Grossalrtalra a kabinos felvonó. Szállás tekintetében itt is a Tripadvisorra hagyatkozunk, eszerint a településen a Landhotel Romerhof a legjobb választás. Újonnan berendezett, egyszerre modern és elegáns szobák és szuperkedves személyzet teszi feledhetetlenné az itt töltött időt a korábbi vendégértékelések szerint.

 Hótalpak és függőhíd várja a nem síelőket

Nem minden síterepről mondható el, hogy azoknak is tartogat izgalmas programokat, akiknek eszük ágában sincs sílécet csatolni magukra. A Ski Amádé szövetséghez tartozó gasteini régióban viszont szerencsére gondoltak azokra is, akik csak a jó levegőre és az elképesztő panorámára vágynak, síelni viszont nem szeretnének. Egy jó ebéddel egybekötve ideális fél napos kirándulás például, ha a Bad Gastein és Bad Hofgastein között található Angertalból felmegyünk a kabinos felvonóval a Stubnerkogelre. Itt pazar kilátás, egy tériszonyosoknak simán rémálmokat okozó, 28 méteres szakadék fölött átívelő, acélból készült, 140 méter hosszú függőhíd, napozóterasz, önkiszolgáló étterem és egy formabontó, narancssárga kilátó fogadja a kirándulókat. Szánkópályát szintén a Bad Gastein fölötti részen kell keresni, a pálya a völgy legrégebbi hüttéjétől, a Bellevue Almtól indul.

Stubnerkogel, függőhíd
Galéria: Gasteini síelés
Fotó: mimi / Travelo

 Némi edzettség ugyan nem árt hozzá, de sítudás nem feltétele a hótalpas túrán való részvételnek. Mi a fantasztikus hegycsúcsokkal körülvett Sportgasteinban próbáltuk ki ezt a sportot, ami sík terepen pofonegyszerűnek, lejtőkön viszont annál több kitartást igénylőnek tűnt. Egy biztos: aki benevez egy ilyen túrára, vízálló nadrágot és kellő mennyiségű jó kedvet minenképp vigyen magával a hegyre, mert a gatyaféken csúszás és az önfeledt kacagás garantált. A hótalpas túrákról itt tudnak bővebben tájékozódni, érdemes csoporthoz csatlakozni, hogy garantáltan biztonságos legyen a kaland.

Sportgastein a legszebb, Dorfgastein a legjobb

De persze a völgyben a síelés és snowboardozás szerelmesei fogják a legjobban érezni magukat. Őket közel 200 kilométernyi, zömében piros sípálya és 50 felvonó (többségük kabinos-, vagy ülő lift), és még mindig kifogástalan hóviszonyok várják a hegyen. Illetve hegyeken, mert a gasteini régió öt különböző síterepből (Graukogel, Stubnerkogel, Schlossalm, Dorfgastein/Grossarltal, Sportgastein) áll össze egy nagy egésszé.

Széles, jól belátható pályák a Dorfgastein-Grossarltal terepen - További képeinkért kattintson!
Galéria: Gasteini síelés
Fotó: mimi / Travelo

 A Bad Hofgastein fölött található Schlossalmot, és a Bad Gastein feletti Stubnerkogelt a már említett angertali központ köti össze, így pár napot könnyedén eltölthetünk csak ennek a két hegynek a bebarangolásával. Itt a csúcsról völgyig futó, hosszú, piros pályáké a főszerep, de mindenhol találunk kék menekülőútvonalat, ha elfáradunk, vagy kevésbé vagyunk biztosak a tudásunkban. A Bad Gasteintől 10 kilométerre található Sportgastein hóbiztosságával és elképesztő panorámájával hódít. Jelölt, főként piros pályából 24 kilométernyit találunk itt, a freeriderek pedig szinte az egész hegyet meghódíthatják (persze csak a megfelelő biztonsági előírásokat betartva).

Személyes kedvencünk a Dorfgastein fölött található Dorfgastein/Grossarltal terep, ahol a kilátás szintén nem elhanyagolható tényező, ám a leginkább változatos, széles, belátható, jól kezelt pályáival lopta be magát a szívünkbe. Itt összesen 80 kilométernyi sípálya, gyerek és felnőtt funpark, egy cuki hegyi kápolna, egy plüssállatokkal dekorált ülőlift, és egy jókora iglu is várja a síelőket. Utóbbiban egy speciális, kora reggeli programcsomagra is benevezhetünk: reggelivel várnak, majd mi vehetjük birtokba elsőként a frissen kezelt pályákat.

Előbb a nők, majd a hatvan év felettiek síelhetnek ingyen

A gasteini sírégió március 22. és 29. között a nőket kényezteti: az akcióban részt vevő hotelek a 6 napos síbérletet ingyen adják ezen a héten a szállás mellé női vendégeiknek. Bulik, csajos programok, ingyenes vezetett síelés, és vadonatúj felszerelések tesztje is várja az érdeklődőket a Ladies Week programsorozat keretében. Március 29. után pedig az idősebb korosztályt csábítják a hegyekbe: a hatvan évnél idősebbeknek ugyanis szezonzárásig szállásfoglalás mellé ingyenes hatnapos síbérlet jár.

 Újságírónkat a Gasteini Turisztikai Hivatal és az Austria.info utaztatta.

Címlapkép: Wolkersdorfer Gerhard/Gastein.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek