Már megint Bécsben a legjobb élni

Idén negyedik alkalommal választották meg Bécset a világ legélhetőbb városának, ahol sportosak az idősek, nem frusztráltak az emberek, és nem packáznak a hivatalokban az ügyfelekkel. Budapest a 74. lett, a világ legrosszabb helye pedig Bagdad.

Újra Bécset találta a világ legélhetőbb városának a Mercer globális tanácsadó cég. Az ideivel együtt immáron a negyedik egymást követő évben szavazták meg a legjobb helynek Ausztria fővárosát. A sógorok mellett jól teljesített a többi európai város is, a 25 legélhetőbb hely közül 15 az öreg kontinensen található. A top10-be pedig csak két nem Európában található hely került: a harmadik helyezést elérő Auckland (Új-Zéland) és az ötödik helyen található Vancouver (Kanada).

Svájc és Németország tarol a top10-ben

Az első tíz helyen többnyire német és svájci városokat találunk – nem volt ez másképp tavaly sem. Az első helyezett Bécset Zürich követi, és a nyolcadik, illetve a tizedik helyen is svájci városokat találunk: előbi Genf, utóbbi Bern lett. A németországi városok közül München a negyedik, Düsszeldorf a hatodik, Frankfurt pedig a hetedik lett.

Vancouver az ötödik
Galéria: Mercer2012
(Fotó: Tourism Vancouver)

Az első huszonöt között a fentiek mellett a tizenkettedik helyen Amszterdamot találjuk, Berlin a tizenhatodik, Stockholm a tizenkilencedik, Brüsszel pedig a huszonkettedik lett. Párizs csak a huszonkilencedik, London a harmincnyolcadik, Madrid a negyvenkilencedik, Róma pedig csak az ötvenkettedik a sorban. Prága a hatvankilencedik helyet tudta magának megszerezni, Budapest pedig a hetvennegyedik legélhetőbb város a világon – a tavalyi listához képest egy helyezést rontottunk. 

Top10
1. Bécs, Ausztria
2. Zürich, Svájc
3. Auckland, Új-Zéland
4. München, Németország
5. Vancouver, Kanada
6. Düsszeldorf, Németország
7. Frankfurt, Németország
8. Genf, Svájc
9. Koppenhága, Dánia
10. Bern, Svájc

De még így is megelőztük a hetvenötödik Ljubljanát, és a nyolcvannegyedik Varsót. A legrosszabb helyezést Európában Tbiliszi, Grúzia fővárosa kapta: a kétszáztizenharmadik lett a listán. Világviszonylatban a legrosszabb helyek a szudáni Kartúm (217), vagy a Haitin található Port-au-Prince (219). A lista legutolsó helyezettje az iraki Bagdad lett, kétszázhuszonegyedik helyezésével.

Mitől olyan jó Bécsben?

Tavaly, Bécs harmadik győzelmekor megkérdeztünk egy császárvárosban élő magyart, hogy milyen a világ legélhetőbb helyén lakni. „Az emberek jobban élnek itt, mint Magyarországon, különösen azok, akik alacsonyabb keresetűek" – mondta tavaly Attila, aki szoftverfejlesztőként dolgozik Bécsben. „Ha van egy házaspár, mondjuk egy bolti eladó és egy kukás, van kb 2500-3000 eurójuk havonta, plusz tizenharmadik, tizennegyedik havi fizetés nyaralni, meg karácsonyra. Nincsenek nagyon szegények, emiatt nincsenek nagyon frusztrált emberek, és sokkal kulturáltabb mindenki, mindenfajta értelemben".

KunstHausWien, Bécs, Ausztria
Galéria: Mercer2012
(Fotó: Karl Thomas / WienTourismus)

Megkérdezettünk azt mondta, hogy feleségével nem akarták, hogy a gyerekeik a mostani Magyarországon nőjenek fel, ez volt a költözés fő indoka, az csak bónusz, hogy Bécs számukra is ideális. Az előnyök között a tömegközlekedést említi, mely „sokkal jobb, tisztább, pontosabb." Emellett, mint mondja, „látszik az embereken, hogy környezettudatosan élnek, jobban, mint Magyarországon, illetve hogy mindenki próbál az egészségére figyelni. Tehát hatvanéves kocogó mami Schönbrunnban tavasszal/ősszel percenként van öt darab".

Hasonló véleményen vannak olvasóink is, az osztrák fővárosról szóló cikkeinkhez rendszeresen jönnek lelkes kommentek. „21 évig boldogítottuk egymást, Bécs és én. Összehasonlíthatatlan az a városi lét, amit Bécs kínál, advent nélkül is. Benne foglaltatik a közlekedés, az ellátás, az árszínvonal, nem szólva a hivatalok packázás-mentességétől" – írta legutóbb lüke nevű kommentelőnk Bécsről szóló sorozatunk első részéhez.

Mire jó ez a lista?
A Mercer globális tanácsadó cég minden év szeptemberében és novemberében elkészíti felmérését a világ legélhetőbb városairól. Számos tényezőt vizsgálnak, így a politikai, gazdasági környezetet, az oktatást, az egészségügyet, a tömegközlekedést, a lakhatást és a kikapcsolódási lehetőséget. Indoklásuk szerint a legjobb városok azok, melyek jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, politikailag stabil országokban találhatók, ahol relatíve fenntartható a gazdasági növekedés.

A Mercer a dolgozóit külföldi kiküldetésre küldő vállalatoknak illetve kormányoknak szánja felmérését, mely az egyes városok összehasonlításával segít az alkalmazottak fizetésének megállapításában. A lista alsóbb régióiban szereplő városokban dolgozók fizetése például azért lehet magasabb, hogy ellensúlyozza Bagdad vagy Caracas veszélyes mivoltát.

A kiküldetésben dolgozók amúgy is magasabb fizetést kapnak, mint otthon, így kompenzálják munkáltatóik, hogy a dolgozónak ki kellett szakadnia tágabb családjából, baráti köréből. A veszélyes országokba küldött alkalmazottak ezenfelül veszélyességi pótlékot is kapnak, ennek számszerű megállapítását segítik a Mercer részletes adatai, melyeket persze jó pénzért kínálnak ügyfeleiknek.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek