A lustáknak megéri Rómában kártyázni

Ugyan nemrégiben elkönyveltük, hogy nagyobb városokban nem érdemes beruházni városnéző kártyákra, mégsem hagyott nyugodni a téma. Ezúttal a római kártyának néztünk utána, és kiderült: van az a helyzet, amikor megéri megvenni a Roma Passt. Például, ha lusták vagyunk.

Bár a párizsi matekpéldánkból egyértelműen kiderült, hogy bár rengeteg szolgáltatást és programlehetőséget rejt magában egy ilyen kártya, túl drága ahhoz, hogy megfelelően ki lehessen használni a rendelkezésre álló szűkös idő alatt. Párizs legfontosabb látnivalóinak megtekintése szajnai hajózással együtt 85,75 euróba fájna annak, aki két nap alatt letudná a franciák legendás fővárosát, és korábban még sosem járt itt, és nem szeretne Paris Passra beruházni. Jól is tenné, hiszen a kártya két napra 119 euróba kerül.

Nagyon olcsónak kell lennie a kártyának, hogy megérje

Ezúttal szintén egy népszerű európai célpontot veszünk górcső alá: Rómát. Itt a látnivalók többsége ingyenesen letudható, így nagyon barátságos áron kell kínálni a Roma Passt ahhoz, hogy megérje igénybe venni. Utánanéztem hát, mennyibe kerül ez a kártya, mit tartalmaz, hány napra váltható, mely fontosabb látnivalókért kell külön fizetni. A kártya árát összehasonlítottam a tömegközlekedési jegyek, és a látnivalók áraival.

A Roma Pass a párizsival ellentétben nem két, hanem három napra szól, és csak erre az egy időtartamra váltható. Ára sokkal barátságosabb: fejenként harminc euróért lehet megvenni. Ez a római múzeumokba és látnivalókba történő belépésre, és a városi tömegközlekedési rendszer használatára jogosít. Ha a tengerpartra is kiruccannánk, vagy Ostia Anticát is megnéznénk, 32 euróért Roma&Piú Passt kell váltanunk, ami a külső kerületekre is jó.

Forrás: Travelo

A kártyák az általuk lefedett terület méretén kívül mindenben egyeznek: az első két, általunk választott múzeumba ingyenes, és soron kívüli belépést biztosítanak, a többi helyre pedig kedvezményt kapunk velük. A reptéri járatokon kívül ingyenes velük az utazás, jár melléjük várostérkép, útikönyv a kártyával megnézhető látnivalókról, egy információs csomag az aktuális rendezvényekről, eseményekről, és egy aktiváló kód, amivel egy okostelefonos appot is le tudunk tölteni. A kártya az első használatkor – tömegközlekedési eszközre szálláskor, vagy múzeumi belépéskor – aktiválódik, és a harmadik napon éjfélig használható.

Ha még nem jártunk az örök városban, és három nap alatt le szeretnénk tudni a legfontosabb látnivalókat, készüljünk fel rá, hogy tövig fogjuk járni a lábunkat. Hiába jár ingyenes utazás a Roma Pass mellé, a belvárosi látnivalókat úgyis gyalogosan fogjuk megközelíteni. A Colosseum-Palatinus domb-Forum Romanum hármasától csak pár lépés a Viktor Emánuel emlékmű, a Capitolium és Traianus piaca. Innen indul a Via del Corso, ahonnan balra indulva pár utcányira a Pantheont és a Piazza Navonát találjuk, jobbra pedig a Trevi-kutat és a Spanyol lépcsőt.

Az út végében pedig a Piazza del Popolót találjuk, ahol a lépcsőket megmászva a Villa Borghese kertje, és galériája vár. A fenti látványosságok közül csak a Colosseum és környéke, Traianus piaca, illetve a Villa Borghese képtára fizetős, így már az első nap el is lőhetjük ezekből kettőre az ingyenes belépőnket. De aki az egyiket tartalékolni szeretné – mondjuk az Angyalvárra – az hagyja ki a képtárat, és a Traianus-féle piacot. A Colosseumot a Palatinus dombbal és a Forum Romanummal viszont mindenképp nézzék meg! A fentiek megtekintésével a kártya érvényességének első napja le is jár.

Galéria: RómaFotó: Mark H. Milstein / Northfoto

A Vatikáni múzeum fizetős, de a tengerpartra ingyen is lejuthat

A non-stop tömegnyomorral jellemezhető Vatikáni múzeumba sajnos nem érvényes a Roma Pass, így ha látni akarjuk a Laokoón-csoportot és a Sixtus-kápolnát, be kell fizetnünk az igencsak borsos belépőjegyet. A sorok nemcsak az épületen belül az érdekesebb műtárgyak előtt, de a bejáratnál is hosszúra tudnak nyúlni, így érdemes online megvenni a belépőket. Még akkor is, ha a jegyfoglaló rendszer 4 eurót ad hozzá az amúgy is 15 eurós belépőre. Így legalább csak bent nyomakodunk, az épület előtt nem. Jó hír azonban, hogy a Szent Péter székesegyházba ingyen bemehetünk, csak itt is sorba kell állni a belépés előtt a biztonsági ellenőrzés miatt. A Vatikántól a Tevere felé indulva az Angyalvárhoz jutunk – szerintem itt érdemes ellőni a második ingyenes Roma Pass belépőt, és ezzel vége is a második napnak.

Forrás: Travelo

A harmadik napon tegyünk úgy, mint a rómaiak hétvégente: vonatozzunk el Lido di Ostiába, és töltsünk egy kellemes napot a tengerparton. Ha Róma&Piú Passt váltottunk ez is ingyen lesz, egyébként 1,50 euróba kerül utanként eljutni ide. Vannak szabadstrandok, de szépen parkosított, elegáns, fizetős plázsok is, mindenki kiválaszthatja a pénztárcájának és ízlésének megfelelőt, a tenger pedig mindenhol ugyanaz. Este kihagyhatatlan program a nyüzsgő, macskakövekkel burkolt, zegzugos Trasteverét bebarangolni – ha városkártyánk van, a Terminitől induló H jelű busszal például ingyen itt is teremhetünk.

Matek

Nyári háromnapos római vakációmon nekem ennyi látnivaló fért bele az időmbe, és mivel szkeptikus voltam a kedvezményes városnéző kártyákkal kapcsolatban, eszembe sem jutott, hogy kiváltsam a Roma Passt. Így interneten előre váltott Colosseum (16,50 euró) és Vatikáni múzeum (19 euró) jegyekkel, strandolással, tömegközlekedéssel (összesen 7,50 euró, öt vonaljegy) 43 euróba került a városnézés. Ez utóbbihoz hozzá kell tennem, hogy központi helyen laktam, és minden nap végére lejártam a lábam, így költöttem csak ennyit tömegközlekedésre.

De aki nem akar, vagy nem tud sokat gyalogolni – például nem vágna át a városon Vatikántól Terminiig – és napijegyet váltana, annak három napra 18 eurót kóstálna az utazás. Ha én is így teszek, a végösszeg 53,50 euróra rúg. Ha az eredeti költésen csak annyit változtatok, hogy a Villa Borghese galériáját (9 euró), és az Angyalvárat (7 euró) is megnézem, 59 euró lett volna a városnézésre fordított összeg. Napi tömegközlekedési jegyekkel együtt pedig 69,50 euró.

Forrás: Travelo

Roma&Piú Pass megvásárlásával, és a Vatikáni múzeum elővételes jegyével 51 eurót fizettem volna a rengeteg gyaloglást, illetve a Villa Borghese vagy az Angyalvár meglátogatását kihagyva. A Roma Pass második ingyen jegyét a Villa Borghesére fordítva, az Angyalvárba pedig belépőt fizetve 58 eurót kóstált volna a három római nap. Érdemes tehát jól megtervezni miket szeretnénk meglátogatni, megnézni a térképet, és mérlegelni, mennyit tudunk vagy akarunk gyalogolni. Ezen – és persze a kiválasztott látnivalókon – áll vagy bukik ugyanis, hogy megéri-e nekünk a Roma Pass.

Ha a szállásunk nem a városközpontban van, vagy nem bírjuk a kutyagolást, esetleg eső, vagy brutális meleg várható, mindenképpen érdemes kiváltani a kártyát. De aki hajlandó gyalogolni, és nem akar minden áron minden látnivalóba bemenni, az még ilyen barátságos árak mellett is tud úgy trükközni, hogy városnéző kártya árának és az egyéni szervezésnek a különbözetéből inkább nyaljon egy fagyit. Mindenesetre azt elkönyvelhetjük, hogy nem mindenhol egyértelmű átverés a kártya, és már ez is valami.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek