Etiópia nem a legveszélyesebb afrikai ország

    Az Etiópiában történt fegyveres támadásnak hosszú távú következménye lehet az ország idegenforgalmára, legalábbis egy magyar utazási iroda munkatársa így véli. Egy kelet-afrikai országokban jártas utazó szerint az etiópiai emberek vendégszeretőek, de be kell tartani a szabályaikat, és csak azokra a helyekre szabad belépni, amelyek biztonságosak.

    Szerdán két magyar utazó halt meg egy nemzetközi, főként osztrák, német és olasz turistákból álló csoport elleni támadásban. A csoportból összesen kilencen úszták meg bántódás nélkül a támadást, amelyik az Erta Ale vulkán közelében, Danakil-földön történt.

    Paolo Olaco Tips Rf / Northfoto

     Veszélyes geoturizmus

    A magyar külügyi szervek folyamatosan friss tájékoztatást kérnek a történtekről, a Terrorelhárítási Központ is tartja a kapcsolatot partnerszervezeteivel az új információkért.

    Az Österreich portál szerint a csoport osztrák áldozata a dresdai Diamir utazási irodánál foglalta az utat. Az Index információi szerint a Szegedi Tudományegyetem geológus tanárai szervezték a magyar csoportot, akik csatlakoztak egy nagyobb, nemzetközi turistacsoporthoz, hogy felkeressék Etiópia észak-keleti régióját.

    Etiópiai utaztatással is foglalkozó magyar utazási irodáknál érdeklődtünk, a merénylet hatására hogyan döntenek a jövőbeni utazási ajánlataikról.

    10 ország, amit kerüljünk 2012-ben
    Vannak különösen veszélyes oszágok, vagy egyes országokban olyan régiók, ahová nem javasolják az utazást. Ezeket gyűjtötte össze a Gadling.com
    Szomália, Mogadishu
    Afganisztán, Kandahar
    Haiti, Cite Soleil, Port-au-Prince
    Mexikó, Ciudad Juerez
    Libéria, West Point, Monrovia
    Jemen, Sana'a
    Brazília, Rio De Janeiro, Rocinha favela
    Kongó, Kinshasa
    Pápua Új Guinea, Port Moresby
    Zimbabwe, Harare

    Valószínűleg lemondják az etiópiai útjukat

    "Egy merénylet hosszú időre meg tudja határozni az adott ország idegenforgalmát" - mondta a Tiki Tours Travel Club munkatársa. Az egyéni és szervezett utakat is kínáló iroda idén egy időpontban, késő ősszel, novemberben tervezett Etiópiába 11 napos, csoportos utat, de a tragikus események tükrében nem tartják valószínűnek, hogy az utat megszervezik.

    Kopt keresztény felvonulás VízkeresztkorPaolo Olaco Tips Rf

     Az iroda munkatársa szerint a korábbi, etiópiai, szervezett utak során nem alakult ki veszélyes helyzet, de ők maguk az országnak olyan részeire szerveznek utazásokat, amelyek a turisták számára biztonsággal látogathatók.

    Még elemezik a történteket

    Az Eupolisz ebben az időszakban, februárban és márciusban is ajánl hátizsákos utakat Etiópiába, de arról egyelőre az iroda munkatársa nem tudott beszámolni, hogy ezek az utak elindulnak-e. "Még elemezzük a történteket. Megvizsgáljuk, az ország mely területén történt a támadás, mi a történtek háttere" - mondta Papp Éva, hozzátéve, a túravezetőik mindig jól ismerik a helyi viszonyokat, és kapcsolatot tartanak az adott országban dolgozó, helyi idegenvezetőkkel, utazásszervezőkkel is. Arról pedig, hogy mely afrikai országokba nem biztonságos nyaralást szervezni, a Külügyminisztérium honlapjáról rendszeresen tájékozódnak.

    A keresztény, kelet-afrikai ország egyébként nem tartozik a veszélyes, afrikai úticélok közé. A turistákat megszokták az ország egyes területein, hiszen lenyűgöző történelmi emlékei miatt sok az utazó. A legismertebb látnivalók közé tartoznak a jó állapotban fennmaradt kopt emlékek, azok közül is a lalibelai a legtöbbet látogatott emlékhely. De az ország északi felén is jó néhány történelmi emlék és gyönyörű nemzeti park található.

    Mézpálinkát kínáltak a helyiek

    Habár utazni nem túl kényelmes az országban, a közbiztonság nem rossz, legalábbis erről számolt be a Travelónak a kelet-afrikai országokat jól ismerő blogger, Fehér Emi, aki Habub című blogján etiópiai utazásáról is beszámolt. Nagy lelkesen írt például a Wenchiben, egy vulkanikus tó közelében található ökofarmról, ahol a helyileg erjesztett sörrel mondtak áldást rájuk, mint frissen érkezett vendégekre, majd pedig tedzzsel, vagyis egy speciális, mézből készült pálinkával kínálták őket. Szép tájakra, kedves emberekre emlékezett, de szerinte akkor élmény az utazás, ha betartjuk a szabályokat.

    Biztonság szempontjából ugyanis problémás az Eritreával határos terület, amelynek közelében a turisták elleni támadás történt. A valamikor Etiópiához tartozó ország hat évtizeden át küzdött a függetlenségéért, majd 1993-ban megszerezte. A blogger úgy tudja, ebben a régióban szigorú bürokratikus rend van érvényben, utazási engedéllyel lehet közlekedni, és a helyi szervek nem minden területre adnak belépési engedélyt.

    Az országnak ebben a régiójában a sivatagos területen egy csodálatos természeti látnivaló, a már említett Erta Ale vulkán található. Ez a terület elméletileg látogatható, de információink szerint csak fegyveres kísérettel.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!